A torna első mérkőzésén villámrajtot vettek a négyszeres bajnok szentgyörgyiek, és öt perc alatt gyorsan összedobáltak húsz pontot, míg az aradiaknak csak ezt követően sikerült először betalálniuk a gyűrűbe, az első negyed végére pedig tovább nőtt a Sepsi-SIC előnye (30:6).
A folytatásban a Maros-partiak is összeszedték magukat, ezúttal ők hoztak össze egy 12:0-s sorozatot, amivel csökkentették hátrányukat, de a túloldalon jött Pasic, Mandache és Tobin válasza, így visszaállt a megnyugtató különbség (42:22).
Szünet után is többnyire Zoran Mikes tanítványainak akarata érvényesült a pályán.
Gardner kapta el a fonalat, de Pavlopoulou is hozzátette a magáét, így egyetlen pillanatra sem volt kétséges a zöld-fehérek győzelme,
akik harmincpercnyi játék után behozhatatlan előnyre tettek szert (61:32).
Az utolsó negyedben kiegyensúlyozott küzdelem folyt a pályán, amiből az aradi csapat került ki jobban, a negyedik felvonást megnyerték ugyan, de ez túl kevésnek bizonyult a felzárkózáshoz, a háromszékiek 74:50 arányú magabiztos győzelmet arattak.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 4. forduló:
A torna másik mérkőzésén a KSE fiatal csapata bátran felvette a harcot a tapasztaltabb játékosokat felvonultató Kolozsvári U ellen,
azonban ez csak a tisztes helytálláshoz volt elég.
Molnár József ezúttal sem számíthatott a sérült Chelsea Mitchell játékára, ami meg is érződött a pályán, így a Szamos-parti együttes sima győzelmet aratott.
A kézdivásárhelyi buboréktorna szombaton a Kolozsvári U–Sepsi-SIC (16 óra) és az Aradi FCC Baschet–Kézdivásárhelyi SE (19 óra) folytatódik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!