Újabb hazai mérkőzést bukott el a Marosvásárhelyi Sirius KK női kosárlabdacsapata, amely ezúttal a jóval erősebb, a tabellán második helyezett Szatmárnémeti VSK-tól szenvedett nagyarányú, 22 pontos vereséget a Nemzeti Liga alapszakaszának szombati 19. fordulójában. Ahogy az rendszerint lenni szokott, a találkozó első részében a vásárhelyiek felvették a küzdelmet ellenfelükkel, még 8 ponttal vezettek is, szünetben azonban döntetlen volt az állás.
A harmadik negyedben viszont a Sirius KK számos előző meccséhez hasonlóan ezúttal is lemaradt a vendégektől.
Az újabb kudarc ellenére említésre méltó a hazai játékosok által szerzett tíz félkörön kívülről szerzett pont, amellyel jobbak voltak a szatmáriaknál, minden egyéb tekintetben azonban – leginkább a kétpontos dobások hatékonyságában és a lepattanók szerzésben – a vendégek messze felülmúlták őket.
Az egymás után tizedik vereségét elszenvedő, sereghajtó Sirius KK a következő fordulóban a Brassói Olimpia otthonába látogat.
Egyik legkeményebb vetélytársát győzte le szombaton az éllovas Sepsi SIC. A háromszékiek a CSBT Alexandria vendégeként léptek pályára.
Kiegyenlített első negyedet követően még vezettek a hazaiak, de a háromszéki együttes a második játékrész elején fordított, és előnyét nem engedte ki a kezéből.
Végül 16 ponttal nyert a szentgyörgyi alakulat, melynél mindenki játéklehetőséget kapott.
Tizenegy győzelmével továbbra is vezeti a ranglistát a Sepsi SIC. Zoran Mikes tanítványai legközelebb hazai pályán játszanak, jövő hét végén a Gyulafehérvári Universitateát fogadják.
Marosvásárhelyi Sirius KK–Szatmárnémeti VSK 67–89 (22–19, 16–19, 18–26, 11–25).
Sirius KK: Robinson 18 (1x3), Mitov 14 (2x3), Gál 12 (4x3), Mészáros 9, Radovic 8 (1x3), Beldian 3 (1x3), Feiseș 3 (1x3), Pop, Radu, Imreh. Edző: Ionel Brustur.
CSM: Harrison 25 (2x3), Mandache 19 (3x3), Solopova 18 (1x3), Miller 10, Green 7, Lazăr 6, Uiuiu 4, Sfîrlea, Kádár, Szmutku. Edző: Marius Dobă.
Vezették: Cosmin Prișcă (Medgyes), Stretea Máté, Octavian Goina (mindketten Nagyvárad).
CSBT Alexandria–Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 64–80 (22–21, 11–18, 14–18, 17–23).
CSBT: Amukamara 22, Bartee 16 (2x3), Vrancic 10 (2x3),Voicu 7, Mihai 5 (1x3), Cooper 4. Játszott még: Podar és Grbic. Edző: Mădălin Piperea.
Sepsi SIC: Stoenescu 19 (5x3), Marshall 18 (2x3), Webb 12 (1x3), Fontaine 8, Kress 6, Gödri-Părău 5, Hamilton Carter 4, Dzankic 4, Neagu 2, Huțanu 2. Játszott még: Kilin és Jankó. Edző: Zoran Mikes.
Vezették: Mircea Șerban (Pitești), Bedir Sefer (Corabia – Olt megye), Alexandru Ivan (Târgoviște).
További eredmények a 13. fordulóból:
Gyulafehérvári CSU–Brassói Olimpia 66–70 (18–16, 9–23, 16–18, 23–13),
Aradi ICIM–Temesvári SCM 93–80 (22–20, 22–13, 29–24, 20–23).
A Kolozsvári U szabadnapos volt.
Ranglista:
1. Sepsi SIC 22 pont (11 győzelem/0 vereség)
2. Szatmárnémeti 21 (9/3)
3. Alexandria 18 (7/4)
4. Gyulafehérvár 18 (6/6)
5. Arad 17 (5/7)
6. Temesvár 16 (4/8)
7. Brassó 15 (5/5)
8. Kolozsvár 14 (3/8)
9. Marosvásárhely 12 (1/10)
A Galaci Phoenix kiszállt a bajnokságból, eredményeit törölték.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!