A 3-as csoport második tornáját a Rákóczi Centerben rendezték meg, az udvarhelyieknek pedig nagyon erős ellenfelekkel kellett szembenézniük. Az egyik nagy esélyessel, a Nagyszebeni ISK-val kezdtek a lányok, és annak ellenére, hogy nem volt egy kategóriában a két csapat, az első tornához képest szorosabb meccset sikerült játszaniuk.
A második mérkőzésen a Sepsiszentgyörgyi ISK ellen a szünetben még tetemes hátrányban volt a Vendor SK, ám a harmadik negyedben szenzációs játékkal pár pontra jött vissza. Az utolsó játékrészben azonban megmagyarázhatatlanul szétesett a csapat játéka, a lányok hullámvölgybe kerültek, az ellenfél végül sima győzelmet aratott.
A Brassói CSU ellen továbbvitték az előző mérkőzésen látott rossz játékot, a győztes kiléte már a szünet előtt eldőlt. Az utolsó mérkőzésre, Jászvásár ellen már összeszedték magukat, magabiztos győzelmet arattak, ezzel pedig kivívták a középdöntőbe jutást.
A 3-as csoportot Brassó nyerte, amely négy ponttal múlta felül Nagyszebent az elsőségről döntő mérkőzésen. Az ország legjobb tizenkét csapatát felvonultató középdöntő egyik csoportjába Brassó és a Vendor SK, míg a másikba Nagyszeben és Szentgyörgy jutott.
A lebonyolítási szabályzat szerint a középdöntő a december 8–10. között rendezendő tornával kezdődik, majd a téli szünet után oda- és visszavágók következnek, a megmérettetést egy újabb torna zárja. Innen az első három helyezett jut be a döntőbe, amit a tervek szerint májusban fognak megrendezni.
– összegzett Vass Imre, a Vendor SK edzője.
Női kosárlabda, U18-as országos bajnokság, 3-as csoport, második torna:
Nagyszebeni ISK–Vendor SK 60–31,
a Vendor pontszerzői: Mareș Noémi, Sólyom Gabriella, Karácsony Orsolya 6–6, Lungu Rebeka, Benedek Petra 4–4, Csillag Dorottya 2, Lukács Krisztina, Nagy Nóra 1–1;
Vendor SK–Sepsiszentgyörgyi ISK 44–67,
a Vendor pontszerzői: Lungu 13, Karácsony 12, Csillag 6, Szabó Kincső 4, Benedek 3, Mareș, Lukács 2–2;
Vendor SK–Brassói CSU 36–83,
A Vendor pontszerzői: Benedek 8, Mareș, Karácsony, Lukács 7–7, Sólyom 3, Lungu 2;
Vendor SK–Jászvásári ISK 70–17,
A Vendor pontszerzői: Sólyom 12, Karácsony 11, Mareș, Lungu 10–10, Benedek, Csillag 6–6, Bartha Fruzsina, Lukács, Nagy 4–4, Szabó 3.
Az udvarhelyi csapat nagyját 2002-ben és 2003-ban született kosarasok alkotják, a keret tagja még négy gyergyószentmiklósi lány.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!