Harmadik mérkőzésén is vereséget szenvedett a VSK Csíkszereda együttese a román felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság C értékcsoportjában. A csíkiak az alapszakasz 3. fordulójában hazai pályán 77–67-re kaptak ki a Bukaresti Rapidtól.
Nem voltak sokan kíváncsiak a vasárnap délutáni találkozóra, csak közel 300 néző látogatott ki az Erőss Zsolt Arénába, ahol a székelyföldi csapat a két forduló után a csíkiakhoz hasonlóan két vereséggel a rangsor végén álló fővárosiakat fogadta.
Jobban kezdtek a vendégek, a mérkőzés első két negyedében támadásban és védekezésben is eredményesebbek voltak a csíkiaknál, a nagyszünetben 17 ponttal vezettek.
A hazai gárda hiába volt ponterősebb a harmadik és a negyedik negyedben a vendégeknél, a hátrányból csak lefaragni tudtak, és végül tízpontos vereséget szenvedtek.
Lászlófy Botond edző tanítványai a következő fordulóban Bukarestbe utaznak, október 27-én a CN Aurel Vlaicu csapatának otthonában lépnek majd pályára.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!