Goran Martinic az együttes legeredményesebb pontszerzője volt az elmúlt idényben. A vásárhelyi közönségkedvenc összesen 32 mérkőzésen lépett pályára, átlagban közel 31 perc játékidő alatt 19,6 pont, 5,8 kosárpassz és 2,7 lepattanó fűződött a nevéhez.
A 38 éves játékirányító az előző szezonban a harmadik legtöbb pontot szerzett kosárlabdázó volt a teljes élvonalbeli bajnokságban, valamint a negyedik helyen zárt a kosárpasszok és a hatékonyság terén is.
A VSK azt is bejelentette, hogy véglegesítették a csapat szakmai stábját a Nemzeti Ligára. Fontos változás, hogy a korábbi játékos, Engi Dávid ezentúl másodedzőként tevékenykedik az együttesnél. Vlad Porával közösen segítik a vezetőedző, Faragó Péter munkáját. A szakmai stáb további tagjai Cristian Graur erőnléti edző és Toni Găman masszőr.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!