A sorsolás után a Vendor SK a H jelű csoportba került, ellenfelei a Bukaresti Aurel Vlaicu, a Bufteai Shooting Stars és a Brăilai Cuza Sport voltak. Az első mérkőzésen a fiúk könnyedén legyőzték Brăilát, utána viszont sima vereséget szenvedtek a Shooting Starstól.
A harmadik meccsen a legjobb tizenhat közé jutás volt a tét, de nem bírták a terhelést, kikaptak.
A második kör első mérkőzésén a Vendor SK sima vereséget szenvedett a bukaresti Play Balltól, majd hiába harcolt nagyot Zsilvásárhely ellen, a győzelem ezúttal is elmaradt.
Az utolsó találkozón szintén egy fővárosi csapat, az Alpha Star következett, az udvarhelyi srácok pedig jó védekezésüknek köszönhetően legyőzték ellenfelüket.
Az utolsó körben a Vendor SK két nagyon jó iramú, izgalmas mérkőzésen szenvedett szoros vereséget. A befejezésekbe sok hiba csúszott, verhető ellenfelektől kapott ki a csapat.
Az utolsó meccsre a fiúk tanultak az előző napi hibákból, és sima győzelmet arattak a Brassói Transilvania ellen, így végül a középmezőnyben, a 27. helyen zárták a tornát.
– utalt Vass Imre edző arra, hogy a Vendor SK fiúcsapata a 2018–19-es idényben benevez az U13-as országos bajnokságba.
„A csapat nagyon ügyesen helytállt Mangalián. Lehetett volna jobb is, hiszen pár ponton múlt, hogy nem végeztünk sokkal előrébb.
Ehhez a szaktudáson kívül szükség van a gyerekek és a szülők pozitív hozzáállására, valamint a stabil anyagi háttér megteremtésére is” – összegzett a szakember.
Első csoportkör:
Vendor SK–Cuza Sport Brăila 43–27
Bufteai Shooting Stars–Vendor SK 44–24
Bukaresti Aurel Vlaicu–Vendor SK 30–18
Második kör:
Vendor SK–Play Ball 18–35
Vendor SK–Zsilvásárhelyi SK 29–36
Bukaresti Alpha Star–Vendor SK 16–25
Harmadik kör:
Galaci Phoenix–Vendor SK 23–19
CS Buzău–Vendor SK 20–19
Vendor SK–Brassói Transilvania 32–22
A Vendor SK csapata: Sima Örs, Varga Mátyás, Bodrogi Szilárd, Siklódi Dávid, Simó Dániel, Péter Zalán Attila, Szabó Barna, Szűcs-Olcsváry Zámor, Birtalan Tamás, Dancea Marc, Böjthe Vince. Edző: Vass Imre.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!