Az alapszakasz 17. fordulójának pénteki játéknapján gyengébben rangsorolt ellenféllel találkozott Faragó Péter vezetőedző legénysége, amely rosszul kezdett, az első negyed második felében viszont a hárompontosoknak köszönhetően fordítani tudott, és 7 pontos előnyre tett szert.
A folytatásban magabiztosan vezetett a marosvásárhelyi csapat,
de a házigazdák igyekeztek tartani a lépést, és ez sikerült is nekik, olyannyira, hogy megnyerték a második tíz percet.
Fordulás után ráadásul még szorosabbá vált a küzdelem, a nagyszebeniek kétszer is magukhoz vették a vezetést, ám
a harmadik negyed közepén a VSK játékosai ismét ritmust váltottak, és hatékony támadásaikkal 11 ponttal elhúztak.
Ez pedig sorsdöntőnek bizonyult, az utolsó felvonásban ugyanis már nem volt kérdéses a VSK győzelme, amely még tovább növelte az előnyét, végül 15 pontos különbséggel nyert, és megerősítette a nyolcadik helyét a tabellán.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!