Ez volt az udvarhelyi lányok utolsó hazai meccse az alapszakaszban. A gólszerzés szempontjából nehezen indult a meccs, a védelmek jól zártak. A 9. perc elején 2–1 állt az eredményjelzőn, majd 3–3 után megakadt a hazai gólgyártás, ellépett néggyel a kolozsvári csapat. Az időkérés sem változtatott az eredményen, a 24. percben már öttel ment az ellenfél. A hajrá jól sikerült a hazaiak számára, hiszen fokozatosan ledolgozták hátrányukat, a szünetben kettőre apadt a kolozsváriak előnye.
A második játékrészben sem változott a játék képe, a CSU tartotta 2-3 gólos előnyét, a KK pedig folyamatosan a nyomában volt, de nem tudta utolérni ellenfelét. A 48. percben mínusz egyre jöttek fel a lányok, ám nem sikerült elcsípni a tapasztaltabb Kolozsvárt, amely a hajrában jól sáfárkodott lehetőségeivel és megnyerte a meccset.
Hosszú kiszállás következik, a hétvégén az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Nagyváradi CSU otthonában lép pályára a Hargita KK.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!