Megfogyatkozott játékoskerettel várták a zöld-fehérek a Rapid elleni találkozót, a sérüléssel küszködő Maja Miljkovic mellett amerikai légiósuk, Saqwedia Wallace sem tudta vállalni a játékot, néhány nappal korábban pedig Teodora Neagu döntött úgy, hogy távozik Sepsiszentgyörgyről.
Így kevésbé volt meglepő, hogy a tartalékosan felálló címvédő játéka döcögve indult, amit a fővárosiak ki is használtak, és miután vezetéshez jutottak, előnyüket meg is tudták tartani. Zoran Mikes tanítványainak csak az első negyed utolsó percében sikerült fordítani Brianna Fraser találatainak köszönhetően (23-19).
A folytatásban a vendégeknek két hárompontos dobással még összejött az egyenlítés, de Pasic és Nemes triplái után nemsokára már tíz egységgel vezettek a háromszékiek, akik mégsem tudtak meglépni, és az első húsz perc végére csak nyolc pontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla (40-32).
Szünet után azonban megváltozott a játék képe, és egyre inkább megmutatkozott a két csapat közötti tudásbeli különbség.
Orbán és Fraser a palánk alatt szorgoskodtak, Cătinean és Ghizilă pedig a hárompontos félkörön kívülről céloztak pontosan, a túloldalon viszont Stănici egymaga túl kevés volt ahhoz, hogy a fővárosiak tudják tartani a lépést, így a Sepsi-SIC már behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert (69-51).
Az utolsó tíz perc sem tartogatott meglepetést, sőt a zöld-fehérek alaposan megszórták a vendégek gyűrűjét, és bár ezen a mérkőzésen nagyon rövid kispad állt Zoran Mikes rendelkezésére, a találkozó véghajrájában Orbán Nikolett megszerezte csapata századik pontját is, beállítva ezzel a 100–62-es végeredményt.
A hazai és nemzetközi fronton is remekül helytálló szentgyörgyi lányokra egy jól megérdemelt kéthetes pihenő vár, ugyanis a válogatott mérkőzései miatt mind a bajnokság, mind az európai kupasorozat szünetel, ez idő alatt pedig a sérültek is jó eséllyel felépülhetnek.
Szintén fővárosi ellenfél jutott ebben a fordulóban a Kézdivásárhelyi SE-nek is, a kék-fehéreknek az Agronomia együttesével kellett megküzdeniük a győzelemért. Ljubomir Kolarevic tanítványai beragadtak ugyan a rajtnál, hiszen az első tíz percben mindössze öt pontot sikerült szerezniük, de ezt bepótolták a második negyedben, és fordítani tudtak. A felső-háromszéki lányoknak szünet után is sikerült tartaniuk a megszerzett előnyt, a záró felvonásban pedig összehoztak egy 15-0-s sorozatot, amivel végleg eldöntötték a mérkőzés sorsát.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!