Amint azt az házigazda Vuk SK edzője, Blénesi Eszter közölte, a nyolccsapatos bajnokság Final Fourjába (a legjobb 4 közé) jutás mindenképpen elvárás volt úgy is, hogy a kezdő 2008-as és 2009-es születésű „aprókák” is játszottak a tapasztaltabb 2007-esek mellett. A torna igazi döntő jelleggel bírt, hiszen U10-es korosztályt meghazudtoló, szoros mérkőzések zajlottak, és körbeverés után alakult ki a végeredmény.
Mindhárom csapat egy párharcot nyert és egyet vesztett. A Vuk felülmúlta a Vendort és fejet hajtott a Salema Basket előtt, míg az udvarhelyiek hosszabbítás után legyőzték a háromszékieket.
Kosárkirály, vagyis a legtöbb pontot szerző játékos Ábrahám Lukács lett a Vendorból, míg a legfiatalabb játékosnak járó díjat a gyergyói Kertész Róbert vehette át.
All Star-csapat: Ábrahám Lukács (Vendor SK), Kiss Máté (Salema Basket), Kertész Ákos (Salema Basket), Bálint Attila (Vuk SK), Kabucz Kristóf (Vuk SK).
Kosárlabda, Székely Nemzeti Bajnokság, U10, fiúk, döntő, Gyergyószentmiklós:
Vuk SK-Vendor SK 23–20
Salema Basket–Vendor SK 39–40-hosszabbítás után
Vuk SK–Salema Basket 9–25
A végső sorrend:
1: Sepsiszentgyörgy,
2. Gyergyószentmiklós,
3. Székelyudvarhely.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!