Hirdetés

Száz pontig meg sem állt a Brassó ellen a Sepsi-SIC

Egy újabb nagyon sima háromszéki diadal
Fotó: Pinti Attila

2022. március 19., 23:06

Megszerezte idénybeli huszadik győzelmét a Sepsi-SIC, amely a női kosárlabda-bajnokság utolsó előtti fordulójában a Brassói CSU Olimpia együttesére mért nagyarányú vereséget, és ezzel már csak egy lépésnyire került az alapszakasz megnyerésétől.

2022. március 19., 23:06

Mindjárt a találkozó legelején a legmagasabb fokozatra váltott a zöld-fehérek ötösfogata, Jones, Ghizilă és Wallace süllyesztett el egymást követően egy-egy triplát, majd a háromszékiek folytatva a pontgyártást 18–0-ra vezettek, amikor a vendégek a 6. percben megszerezték első találatukat. Viszont Fraser csak ekkor kezdett igazán játékba lendülni, és csatlakozott hozzá Jones és Raber is, így az első tíz perc végére a székelyföldi együttes már jelentős előnyt dolgozott ki (34–7).

A folytatásban is részben hasonlóan alakultak az események annyi különbséggel, hogy a brassói lányok bátrabban vállalták fel a távoli dobásokat, Latinka Dusanic és Ecaterina Armanu próbálkozásai pedig rendre célba találtak. Védekezésben viszont nem tudtak mit kezdeni a Sepsi-SIC izraeli légiósával, Daniel Raberrel, aki a második negyedben egymaga dobált össze tizenhat pontot, amivel már tetemesre duzzadt a két csapat közötti különbség (61–25).

Hirdetés

Zoran Mikes tanítványai a szünet után is tartották még a felpörgetett ritmust, Jones, Ghizilă, Pasic és Fraser szórták a hárompontosokat, a vendégek pedig csak ritkán jutottak szóhoz, és képtelenek voltak tartani a lépést a címvédővel.

A záró felvonásban azonban már csak félgőzzel játszottak a szentgyörgyi lányok, de Ioana Ghizilă így is száz pont fölé dobta őket, a brassói csapatnak pedig jutott annyi sikerélmény ezen a meccsen, hogy megnyerték az utolsó negyedet, de ez ekkor már se nem osztott, se nem szorzott, a 111–65-ös végeredmény önmagáért beszél.

A Sepsi-SIC egy fordulóval az alapszakasz vége előtt őrzi pozícióját a bajnoki rangsor élén, és amennyiben március 23-án a Marosvásárhelyi Sirius KK vendégeként is győzni tud, bebiztosíthatja pályaelőnyét a rájátszás további küzdelmeire.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 25. forduló:

Sepsi-SIC–Brassói CSU Olimpia 111–65 (34–7, 27–18, 28–15, 22–25).
Sepsi-SIC: Fraser 19 (1x3), Ghizilă 15 (3x3), Jones 15 (2x3), Wallace 9, Pop 8 (1x3). Cserék: Raber 31 (1x3), Podar 6 (2x3), Pasic 5 (1x3), Cătinean 3, Nemes. Edző: Zoran Mikes.
VSK: Armanu 23 (5x3), Dusanic 22 (3x3), Scekic 14 (2x3), Frincu 2, Ciciovan. Cserék: Moroșanu 2, Florea 2, Pașca, Nistoroiu. Edző: Dan Calancea.
Játékvezetők: Vlad Potra, Tudor Crișan, Szőcs Janka.

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!