A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) kisorsolta Marosvásárhelyen a női Román Kupa első fordulóját és a Nemzeti Liga menetrendjét. A szövetség hivatalosan egyelőre csak a kupaprogramot hozta nyilvánosságra, de az első körben sem a Sepsi-SIC, sem pedig a Szatmárnémeti VSK nem lesz érdekelt, a 2020–2021-es bajnoki idény döntősei a negyeddöntőben kezdik meg kupaszereplésüket.
A Nemzeti Liga új idénye október 2-án rajtol. A Sepsi-SIC Facebook-oldalán tette közzé a Zoran Mikes által irányított háromszéki bajnokcsapat menetrendjét. Eszerint a zöld-fehérek az újonc Triumf Botoșani ellen debültálnak az első fordulóban, amelyet torna formájában bonyolítanak majd le, egyelőre ismeretlen helyszínen.
„A Szatmárnémeti VSK csapatával már az idény elején összecsapunk, ugyanis a második körben a piros-fehérek vendégeként lépünk pályára”
– olvasható a Sepsi-SIC közösségi oldalán.
A Román Kupa első körében a Kézdivásárhelyi SE ellenfele az Aradi FCC Baschet, míg a Marosvásárhelyi Siriusé a Triumf Botoșani lesz.
A nyolcaddöntős meccseket oda-vissza rendszerben szeptember 25-én és 29-én, a negyeddöntőket december 29-én és január 5-én, míg a Final Four-t jövő év február 26–27-én rendezik.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!