A megállapodást a sajtó képviselőinek jelenlétében írta alá Rusz István, a Sepsi SIC menedzsere, a PEAK Sport részéről pedig Vlad Amariei igazgató látta el kézjegyével. A szerződésben foglaltak szerint a zöld-fehérek idén négy rend mezt kapnak a hozzájuk tartozó bemelegítő pólókkal együtt, amelyből kettőt a hazai bajnokságban, és szintén kettőt a nemzetközi kupameccseken használnak majd.
A felszerelést a Sepsi SIC két játékosa, Ancuța Stoenescu és Kovács Renáta mutatta be.
„Számunkra megtiszteltetés, hogy az utóbbi évek legsikeresebb női kosárlabda klubjával dolgozhatunk együtt, hiszen nem rejtem véka alá, hogy akartuk ezt az együttműködést. De nemcsak megtiszteltetést, hanem egyben felelősséget is jelent az, hogy mindamellett, hogy a román kosárlabda-szövetség hivatalos partnere vagyunk, most már mi öltöztetjük mind a férfi, mind a női bajnokcsapatot is. A PEAK Sport 14 nemzeti olimpiai csapatnak a hivatalos mezszállítója, de olyan világsztárokkal is szerződéses viszonyban van, mint Tony Parker, Dwight Howard vagy Milos Teodosic.
Örülök annak, hogy mostantól kezdve egy olyan jól szervezett klubbal dolgozhatunk együtt, mint amilyen a Sepsi SIC, amely csaknem ötven partnerrel rendelkezik.
Ez azt jelenti, hogy itt komolyan építkeztek, ami követendő példaként szolgálhat más klubok számára is. Bízom abban, hogy együttműködésünk gyümölcsöző lesz, és ez a mez szerencsét hoz majd a lányoknak a következő években” – fogalmazott Vlad Amariei, a PEAK Sport romániai igazgatója.
A szerződés aláírását követően Rusz István, a Sepsi SIC menedzsere is reményét fejezte ki aziránt, hogy a megállapodás hasznos együttműködést fog eredményezni mindkét fél részére, és hogy egy kisváros kis csapata is fel tud nőni majd az elvárások szintjére.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!