
Biztató játékkal kezdett a vásárhelyi csapat, 17–9-re elhúzott, ezután azonban megtorpant támadásban, és az elején sokat hibázó vendégek zsinórban kilenc pontot szerezve fordítottak. Az első negyed végén azonban a VSK új igazolása, az amerikai Anthony Mathis hárompontosával a házigazdák visszavették a vezetést.

Szoros és fordulatos volt a küzdelem a folytatásban, hol az egyik, hol a másik csapat volt egy pontos előnyben. Aztán a szünethez közeledve egymás után Martinic és Person hárompontos dobásai is bejöttek, de mégsem tudtak meglépni a vásárhelyiek. A Târgu Jiu ismét előnybe került, de kevéssel a dudaszó előtt Gajovic triplájával a VSK két pontos (40–38) vezetéssel vonult az öltözőbe.

Térfélcsere után megpróbálta egyből magához venni az irányítást a VSK, öt pontos előnyre tett szert, de a védekezése továbbra sem állt össze. Emellett a támadójáték is akadozott, így a vendégek hamar ledolgozták a hátrányukat, és a harmadik játékrész végén három ponttal (52–55) náluk volt az előny.

Az utolsó negyedet 7–0-s sorozattal kezdte George Trif vezetőedző csapata, amely Martinic triplájával kilenc ponttal (66–57) elhúzott. Az ellenfél ugyan még felzárkózott, de aztán a VSK az utolsó percekben helyben hagyta, és tizenegy pontos különbséggel győzött.

A vásárhelyiek az előző négy találkozójukból hármat is megnyertek, és szezonbeli ötödik győzelmükkel még maradt elméleti esélyük az ötödik, utolsó felsőházat jelentő hely elérésére. A következő fordulóban kemény összecsapás vár a VSK-ra, a második helyezett Bukaresti Rapid otthonában kell helytállnia.

| 2023. 01. 07. 20:30 | Kolozsvári U-BT Kolozsvár | Petrolul Ploiești Petrolul | 85-72 |
| 2023. 01. 08. 17:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhely | CS Municipal Tg. Jiu Tg. Jiu | 77-66 |
| 2023. 01. 08. 18:00 | VSK Csíkszereda Csíkszereda | Bukaresti Rapid Rapid | 67-102 |
| 2023. 01. 09. 18:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Nagyszebeni CSU Nagyszeben | 83-69 |
Sorrend | Csapat | Meccsek számaMSZ | Győzelem | Vereség | Pontkülönbség | Pontszám |
|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U-BT Kolozsvár | 16 | 15 | 1 | 1457-1179 | 31 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 15 | 12 | 3 | 1242-1082 | 27 |
3 | Petrolul Ploiești Petrolul | 16 | 8 | 8 | 1269-1218 | 24 |
4 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 15 | 8 | 7 | 1199-1166 | 23 |
5 | Craiovai SCMU Craiova | 15 | 8 | 7 | 1142-1150 | 23 |
6 | Nagyszebeni CSU Nagyszeben | 15 | 8 | 7 | 1228-1243 | 23 |
7 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhely | 16 | 6 | 10 | 1300-1319 | 22 |
8 | CS Municipal Tg. Jiu Tg. Jiu | 15 | 2 | 13 | 1043-1231 | 17 |
9 | VSK Csíkszereda Csíkszereda | 15 | 2 | 13 | 1067-1359 | 17 |
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!