Noha ingyenes volt a belépés, nem teltek meg az Erőss Zsolt Aréna lelátói, csak közel ötszáz néző volt kíváncsi az évet búcsúztató összecsapásra, köztük egy kis vásárhelyi szurkolócsoport, akik végig sportszerűen buzdították kedvenceiket.
A vendég vásárhelyi gárda az első perctől az utolsóig vezetve, 29 pontos győzelmet aratott. George Trif edző tanítványai az első tíz perc után 22 pontos előnyre tettek szert, és ebből a mérkőzés végéig okosan gazdálkodva megkérdőjelezhetetlen győzelmet arattak.
A hazai gárda nagyot küzdött, Lászlófy Botond csapata az első negyed kivételével eredményesen játszott, többször nyílt tapsot kapott egy-egy eredményes védekezésért, illetve látványos kosárért.
Férfi kosárlabda, A osztály, C értékcsoport:
VSK Csíkszereda–Marosvásárhelyi VSK 76–105 (9–31, 21–17, 26–29, 20–28).
A hazai csapat pontszerzői: Andre Reshaud Pierce 33 (ebből 4 hárompontos), Raul Olariu 23 (3), Matevz Magusar 7 (1), Adrian Movileanu 6 (2), Nagy Sándor 3, Lokodi Mátyás 2, László Botond 2. Játszott még: László Arnold és Zerkula Zoltán.
A vendégcsapat pontszerzői: Ernests Kalve 25 (2), Goran Martinic 22 (4), Ioan Alin Borșa 15 (1), Steff Norbert 10 (2), Sánta Szabolcs 10, David Rosenfeld 10 (2), Vladislav Solopa 8, Bölöni Tamás 3 (1), Kilyén Sándor Örs 2. Játszott még: Dragoș Onea és Daniel Stetca.
A 15. forduló további eredményei: Bukaresti Rapid–Kolozsvári U 97–67, Bukaresti CN Aurel Vlaicu–Galaci Phoenix 57–77, Zsilvásárhelyi ACS–Máramarosszigeti VSK 80–76 és CSM Focșani–Bukaresti Agronomia 85–66.
Az állás/C csoport:
1. Galaci Phoenix 29 pont
2. Marosvásárhely 29
3. Máramarossziget 25
4. Zsílvásárhely 25
5. CSM Focșani 24
6. Bukaresti Rapid 22
7. Csíkszereda 21
8. Bukaresti Agronomia 19
9. Bukaresti CN Aurel Vl. 16
10. Kolozsvári U 15
A következő forduló (2019. január 5–6.) műsora:
Kolozsvári U–Bukaresti CN Aurel Vlaicu (szombat, 16 óra),
Máramarosszigeti VSK–VSK Csíkszereda (szombat, 17 óra),
Marosvásárhelyi VSK–Bukaresti Rapid (szombat, 18 óra),
Bukaresti Agronomia–Zsilvásárhelyi ACS (vasárnap, 16 óra),
Galaci Phoenix–CSM Focșani (vasárnap, 18 óra).
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!