
Az első három percben vezetett a házigazda VSK Csíkszereda, a folytatásban azonban a sokkal ponterősebb és nagyon hatékonyan védekező havasalföldi gárda akarata érvényesült.
A szintén az A jelű csoportban szereplő Marosvásárhelyi VSK a 9. fordulóban a Kolozsvári UBT csapatát kellett volna fogadja, de – a bajnokcsapat európai kupában való szereplése miatt – a vásárhelyiek meccsét december 30-ára halasztották.

A következő fordulóban mindkét székelyföldi csapat hazai pályán játszik: a VSK Csíkszereda szombaton 17 órától a CSMU Craiova együttesét fogadja, vasárnap 18 órától pedig Marosvásárhelyi VSK–FC Argeș Pitești találkozó szerepel a programban.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!