A házigazdák kezdték lendületesebben a szombati mérkőzést, Biljana Pesovic pedig nagyon elkapta a fonalat, de mindez csupán négy percig tartott, amikor Givens hárompontosával a zöld-fehérek átvették a vezetést (9–10). A brassói lányoknak még egyszer összejött az egyenlítés, de Orbán, Butler és Gödri-Părău azonnal válaszoltak, így az első negyed a címvédő előnyével zárult (15–19).
A folytatásban a háromszékiek összehoztak egy 8–0-s sorozatot, amire Filip két távoli találattal felelni tudott, de innentől kezdve Zoran Mikes tanítványai elgázolták vendéglátóikat, akik a szünetig csupán két büntetődobást értékesítettek.
Ezzel szemben a zöld-fehérek tizenhat pontot szereztek, így húsz perc után már behozhatatlanná vált az Olimpia hátránya (23–43).
Szünet után Mandache egymás után háromszor is betalált, csatlakozott hozzá Demeter Nóra és Pasic is, így tovább nőtt a címvédő előnye (28–57). A házigazdák részéről Zubac és Pesovic minden tőlük telhetőt megpróbáltak a felzárkózás érdekében, de nem jártak nagy sikerrel, ugyanis a következő percekben Topuzovic, Orbán és Kovács a hárompontos félkörön kívülről céloztak pontosan, így maradt a tetemes különbség (42–71).
Az utolsó tíz percben Zoran Mikes a „nagyágyúkat” pihentetve minden játékosának játéklehetőséget adott, ennek megfelelően a meccs is kiegyensúlyozottabbá vált, de ez sem veszélyeztette a Sepsi-SIC magabiztos sikerét.
A mérkőzés 61–88-as végeredménnyel végződött, a háromszéki lányok győzelme pedig ilyen arányban is teljesen megérdemelt.
A zöld-fehérekre a bajnoki meccsek után nemzetközi porondon vár kemény erőpróba, az Európa Kupa csoportkörének utolsó előtti fordulójában november 27-én, szerdán 18.30-kor a Galatasaray Istanbul otthonában lépnek pályára.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, Keleti csoport, 8. forduló:
Brassói Olimpia–Sepsi-SIC 61–88 (15–19, 8–24, 19–28, 19–17).
Sepsi-SIC: Mandache 16 (1x3), Givens 9 (1x3), Demeter 9, Vucetic 7, Pasic 5. Cserék: Orbán 15 (1x3), Butler 12, Gödri-Părău 9, Topuzović 3, Kovács 3, Mîrne-Nagy, Cătinean. Edző: Zoran Mikes.
Olimpia: Pesovic 16, Filip 14 (3x3), N. Zubac 10, Armanu 8 (1x3), Voica 1. Cserék: D. Zubac 11 (1x3), Dumitru 1, Al Ash Hab, Pătrașcu. Edző: Dan Calancea.
Játékvezetők: Lavinia Gheorghe, Mihai Sandulache, Claudia Patricia Telcian.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!