Hirdetés

Sereghajtó a Sirius KK

A gyenge hazai védekezés is közrejátszott a vereségben
Fotó: Facebook/BC Sirius

2017. december 12., 12:11

Szoros játékban alulmaradt az Aradi ICIM elleni hétfő esti hazai találkozóján a Marosvásárhelyi Sirius KK, amely ezzel lecsúszott az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság utolsó helyére.

2017. december 12., 12:11

A pontvadászat két leggyengébb eredményeivel rendelkező csapata játszott egymással a ligeti Sportcsarnokban a 9., az odavágók utolsó fordulójának zárómérkőzésén. Ahogyan várható volt, a meccs folyamán egyik fél sem tudott lényeges előnyt kialakítani, így sokáig szorosan alakult az eredmény.

Mégis leginkább a határmentiek vezettek, de a vásárhelyiek jól tartották magukat.

Hirdetés

Miután a szünetben négy pont volt az ICIM előnye, ezt a harmadik negyedben megduplázta, így komoly lépést tett a győzelem felé. Ezt végül meg is szerezte, noha a hazaiaknak egészen az utolsó percig megvolt az esélyük az egyenlítésre, de ezt elszalasztották.

A Sirius KK-nál hiába játszotta végig a teljes mérkőzést a csapatot maga után húzó amerikai Angel Robinson, mivel honfitársai, Williams és Lawrence kiábrándítóan teljesítettek, sok közeli kétpontos dobást elrontottak. A fiatal játékosok hárompontosokkal segítették a hazaiakat, de a vereséget már nem tudták elkerülni.

Ezt a mérkőzést viszont kötelezően nyerni kellett volna, de a ranglista utolsó helyein a közvetlen ellenféltől elszenvedett kudarccal a marosvásárhelyi együttes (mindössze eddigi egyetlen győzelmével) lecsúszott a sereghajtó helyre.

Még egy mérkőzése maradt idén a Sirius KK-nak: miután a következő hétvégén szabadnapos lesz, december 23-án, a visszavágó-sorozat 2. fordulójában a második helyezett CSBT Alexandria otthonába látogat, ahol valóságos bravúrra lesz szüksége meglepetést okozni, bár ez egyszer, a bajnokság elején hazai pályán már sikerült.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 9. forduló, ligeti Sportcsarnok, 50 néző:
Marosvásárhelyi Sirius KK–Aradi ICIM 59–63 (17–21, 15–15, 13–17, 14–10).
Sirius KK: Robinson 20, Mitov 10 (2x3), Beldian 8 (2x3), Mészáros 6, Lawrence 6, Radovic 3 (1x3), Pop 3 (1x3), Gál 3 (1x3), Williams, Radu. Edző: Ionel Brustur.
ICIM: Hadzovic 20 (2x3), Coker 12, Poole 11 (1x3), Tavic 9, Wingate 6, Ferenczi 3, Nagy 2, Ciotir, Mercea. Edző: Bogdan Bulj.
Vezették: Marius Epure (Brassó), Amalia Marchiș (Kolozsvár), Andrei Răileanu (Focșani).

További eredmények a 9. fordulóból:
Brassói Olimpia–Temesvári SCM 73–71 (21–20, 11–16, 22–16, 19–19)
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Kolozsvári U 82–66 (15–15, 19–17, 23–22, 25–12)
CSBT Alexandria–Szatmárnémeti CSM 79–72 (25–19, 24–21, 17–18, 13–14)

Ranglista:
1. Sepsi SIC 16 pont (8 győzelem/0 vereség)
2. Alexandria 14 (6/2)
3. Szatmárnémeti 14 (6/2)
4. Brassó 12 (4/4)
5. Kolozsvár 11 (3/5)
6. Gyulafehérvár 11 (3/5)
7. Temesvár 11 (3/5)
8. Arad 10 (2/6)
9. Marosvásárhely 9 (1/7)
A Galaci Phoenix kiszállt a bajnokságból, eredményeit törölték.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!