A szokatlan eset a harmadik negyedben történt, amely 10 perc helyett 13 perc 32 másodpercig tartott, ez a játékrész pedig példátlan, 39–34-es részeredménnyel zárult.
A rögzített képeken jól látszik, hogy Pitești-en, a hazai csarnok hivatalos időmérőjén a harmadik negyed játékidejéből hátramaradt 3 perc 14 másodperc ismeretlen okokból 6 perc 46 másodpercre módosult.
A vendégcsapat képviselői azonnal jelezték a hibát, de a meccs játékvezetői hosszas mérlegelés után ezt figyelmen kívül hagyták. A Román Kosárlabda-szövetségnél viszont mindenképpen megvizsgálják az esetet, és ennek várhatóan következményei is lesznek.
A mérkőzést végül 96–92 arányban a házigazda Pitești nyerte.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!