Ingyenes volt a belépő a szerda esti mérkőzésre a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában, és az a pár száz néző, aki kilátogatott, nem bánta meg: látványos, végig izgalmas mérkőzésnek lehetett szemtanúja.
A csapatok az első három negyedben felváltva vezettek, de nagyobb különbséget egyik fél sem tudott kialakítani. A harmadik harmadban a székelyföldiek átvették a vezetést és nagyot küzdve ezt az utolsó sípszóig tartani tudták.
A VSK Csíkszereda az alapszakaszban eddig 24 mérkőzést játszott, ebből ötöt megnyert, 19-et pedig elveszített, a következő meccsét pedig szombaton este játssza, amikor a listavezető Kolozsvári U otthonában vendégszerepel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!