Mindössze hat másodpercre volt szükségük a zöld-fehéreknek, hogy mindjárt a mérkőzés legelején Tobin révén vezetést szerezzenek, de csapattársai is gyorsan felsorakoztak mögéje, és az első negyed végére már tizenhat pontosra duzzadt az előnyük (11–27).
A folytatásban Zoran Mikes tanítványai kissé visszavettek a ritmusból, így az alexandriai lányok is szóhoz jutottak, de hiába vált kissé kiegyensúlyozottabbá a játék, a háromszékiek újabb hét ponttal növelték a két csapat közötti különbséget (26–49).
Szünet után is nagyjából hasonló forgatókönyv érvényesült, a Sepsi-SIC félgőzzel játszva is irányította a játékot, az utolsó tíz percben azonban a zöld-fehérek magasabb fokozatra kapcsoltak, és előbb egy 10–0-s, majd egy 11–0-s sorozattal pontot tettek a mérkőzés végére, és ötven pontos különbséggel nyerték a találkozót (47–97).
A négyszeres bajnok székelyföldi csapat legközelebb a hétvégén lép ismét pályára, a kézdivásárhelyi buboréktorna szombati játéknapján, amikor a második helyezett Szatmárnémeti VSK-val játszanak rangadót, majd vasárnap a Nagyváradi CSU Rookies együttese ellen fejezik be az alapszakaszt.
A Konstancai Phoenix elleni mérkőzés első perceiben még szorossá tudta tenni a küzdelmet, a folytatásban viszont megtorpant a KSE, a kék-fehéreknek hosszú időn keresztül semmi sem sikerült, ami – ahogyan később kiderült – meg is pecsételte a sorsukat. Ezzel szemben ugyanis a konstancai lányok zsinórban tizenkilenc pontot dobáltak össze, amivel jelentős előnyhöz jutottak. Így Ljubomir Kolarevic tanítványai az utolsó negyedben már hiába indítottak huszáros hajrát, ez csak arra volt elegendő, hogy faragjanak hátrányukból, a fordításra viszont már nem jutott idejük. Két győzelem után szenvedtek ismét vereséget a kék-fehérek, és eddig összegyűjtött 27 pontjukkal jelenleg a rangsor nyolcadik helyén állnak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!