Nem sikerült az újabb bravúr Nagyvárad ellen, három győztes meccs után vereséget szenvedett a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK. Igazából már az első negyedben elment a hajó, a házigazdák 15 pontos előnyt szereztek a nyitó játékrészben. A második és harmadik negyedben fej fej mellett haladtak a felek, a hátrány így nem csökkenhetett, az utolsó periódusban pedig ismét a nagyváradiak dobtak több kosarat, így behúzták a mérkőzést.
„Kaotikus mérkőzést játszottunk, ugyanis váradnak 28, nekünk 36 eladott labdánk volt. Az ünnepek után egy edzésünk volt, még a sérülésből visszatérőink sem száz százalékosak. Igyekeztünk vigyázni testi épségünkre is, mert szombaton fontos mérkőzést játszunk jászvásári csapattal. Na de nem mentséget keresünk, nem játszottunk jól. Ez egy ilyen nap volt. Igyekszünk tanulni belőle, főleg azt, hogy fegyelmezettek kell legyünk” – összegzett Kercsó Zoltán a gyergyóiak edzője.
A Gyergyószentmiklósi ISK-VSK szombaton 16 órakor a szárhegyi sportcsarnokban a Iasi-i Stomart együttesével találkozik és igyekszik visszatérni a győzelmek útjára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!