Szép számú közönség gyűlt össze vasárnap a gyergyószárhegyi sportcsarnokban, hogy a helyszínen szurkolhasson a másodosztályban újonc Gyergyószentmiklósi ISK-VSK-nak. A fiúk nem okoztak csalódást, a meccs elején állva hagyták a vendégeket, és a harmadik negyedben történt visszaesést leszámítva végig jobbak voltak a nagyvárosi ellenfelüknél.
Végül 68–59-re megnyerték a meccset. Kercsó Zoltán együtteséből ezúttal négyen lépték túl a 10 pontos küszöböt.
„Ez egy bravúros győzelem. Mondtam a fiúknak a végén, hogy helyén volt a fejük és a szívük. Nagyon jó iramú meccset játszottunk, egy nagyon jó Váradot győztünk le. Az 1–2–2 -es alakuló zóna védelem megzavarta őket. 13–0-val kezdtük a meccset, és ugyan később visszajöttek egy pontra, de nagyon okosan és higgadtan játszottunk. Eddigi legjobb mérkőzésünk volt. A sérülések és betegségek ellenére végig vezettük a mérkőzést, és győztünk. Gratulálok a fiúknak” – nyilatkozta Kercsó Zoltán.
A gyergyóiaknak ez volt a második győzelmük a másodosztályban, korábban, február végén a Bukaresti CNAV Eagles csapatát verték 79–58-ra.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!