Hirdetés

Megerősödve tér vissza a Sirius, újra a legjobbak között a marosvásárhelyi női kosárlabdacsapat

Kiss István klubelnök, Popa Carmin vezetőedző és Ionel Brustur másodedző bizakodva beszéltek az új szezon terveiről
Fotó: Horváth Bálint Ottó

2021. július 20., 16:42

Bemutatta a klub szakmai stábjának tagjait a Marosvásárhelyi Sirius női kosárlabda-együttese, amely a 2021–2022-es szezonban egy év kihagyás után újra benevezett a román élvonalbeli bajnokságba, emellett pedig két korosztályos bajnokságban is indul.

2021. július 20., 16:42

Kiss István, a Sirius KK elnöke a kedden tartott sajtótájékoztatón  ismertette, hogy az előző idényben nem iratkoztak be a bajnokságba, mivel kizárólag a magántámogatókra hagyatkoztak, akik a járvány miatt nem tudták segíteni a csapatot, és ezt abban a helyzetben meg kellett érteniük.

Nemrég azonban néhány támogató visszatért a csapat mellé, így az új szezonban már ott lesznek a Nemzeti Liga rajtjánál.

Hirdetés

A szponzoroknak ötéves projektet mutattak be, ez idő alatt a klub évente költségvetésének növekedésére és a jobb sportteljesítményre törekszik. Emellett a helyi polgármesteri hivatal támogatására is számítanak, erre vonatkozóan már benyújtották a kérelmet, amit még jóvá kell hagyni.

Kiss István bemutatta a felnőtt együttes új vezetőedzőjét, a kolozsvári Carmin Popát, aki az előző bajnokságban a Konstancai Phoenix szakvezetője volt.

Munkáját a marosvásárhelyi csapat korábbi első számú edzője, Ionel Brustur segíti, ő ezúttal másodedző lesz, és a klub U18-as csapatát is vezeti. Kiss Melinda erőnléti edzőként, Makkai Ferenc pedig gyúróként tevékenykedik, míg Botos Vilmos az U15-ös csapatot készíti fel. A Sirius mindegyik csapatot a Mureșul Sportklubbal közösen működteti, és együttműködésük van az UP Sports Management szervezőirodával, amelynek képviselője a marosvásárhelyi illetőségű játékosügynök, Szabó Tibor.

A Sirius legutóbb tavaly márciusban játszott a Nemzeti Ligában. Archív •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A Sirius legutóbb tavaly márciusban játszott a Nemzeti Ligában. Archív
Fotó: Haáz Vince

Az új vezetőedző, Carmin Popa megjegyezte, elsősorban a klubnál dolgozók miatt érkezett a csapathoz, mert azt tapasztalta, hogy a Siriusnál szeretnék eredményesen képviselni a helyi közösséget.

Nagyon akartam, hogy ilyen emberekkel tudjak együtt dolgozni, mivel eddig több olyan helyen edzősködtem, ahol megvolt ugyan az anyagi háttér, de a klubvezetők nem szerettek volna komoly eredményt elérni, a Siriusnál viszont azt látom, hogy sikeresek szeretnének lenni

– nyilatkozta a szakvezető.

Kiemelte, Ionel Brusturral már fiatal koruk óta ismerik egymást, együtt is játszottak, illetve ellenfelek is voltak, ráadásul az ifjúsági válogatottaknál is edzői feladatokat láttak el. Mint mondta, ez is arra ösztönözte, hogy a Siriushoz jöjjön, és úgy véli, együtt nagyon jó munkát tudnak végezni, hogy minél rövidebb időn belül ütőképes csapatot alakítsanak ki Marosvásárhelyen.

Ionel Brustur közölte, emellett nagyon fontos, hogy fejlesszék az utánpótlásközpontot, minél több lányt a klubhoz irányítsanak, hogy azok majd felkerüljenek a felnőttekhez, és meghatározó szerepet töltsenek be, hogy a jövőben több saját nevelésű helyi játékosra alapozzanak a nagycsapatnál.

Ionel Brustur korábban vezetőedző volt, az új szezonban a felnőtt csapat másodedzője lesz. Archív •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Ionel Brustur korábban vezetőedző volt, az új szezonban a felnőtt csapat másodedzője lesz. Archív
Fotó: Haáz Vince

Mint megtudtuk a Sirius felnőtt együttese eddig három játékossal írt alá szerződést, Andreea Feiseș, Cristina Badi és Ruxandra Chiș szerepelnek a keretben, akik korábban már játszottak a csapatnál.

Továbbá a fiatal játékosok közül Szász Réka, Kurjatkó Boróka, Kertész Stefánia és Molnár Nóra is folytatják a Siriusnál. A klubelnök elmondta, szerződést küldtek két idegenlégiósnak, de még több külföldi kosárlabdázóval tárgyalnak, akiket reményeik szerint hamarosan be is mutatnak.

A célkitűzésekről a keret véglegesítése után tudnak beszélni, hiszen egyelőre nem tudják, milyen játékosokkal vágnak majd neki a szezonnak, de nyilván nem szeretnének az utolsók lenni.

„Amennyiben bejönnek a számításaink, az új szezonban a legjobb nyolc közé, a rájátszásba jutásért küzdenénk” – árulta el Kiss István, majd ismertette, hogy 13 csapat nevezett be az új idénybe,

az előző bajnokság után kiszállt Nagyvárad, új csapatként pedig a Sirius mellett még Gyulafehérvár indul.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!