A Brassóban zajlott vasárnap délutáni mérkőzés első negyedét egy ponttal az ISK-VSK nyerte, majd az utolsót is hárommal. Azonban a második játékrészt 8 ponttal, a harmadikat néggyel a Ralph húzta be, így összességében 8 pontos brassói győzelem lett a vége.
Kercsó Zoltán tanítványainak tehát továbbra is várniuk kell első győzelmükre a felnőttek között.
„Egy elég kemény mérkőzésen vagyunk túl. Nagyon sajnálom, hogy nem jött össze a győzelem. Sokat dolgoztak a fiúk, megérdemelték volna.
Védelemben az ellenfél centerét nem tudtuk semlegesíteni. Ha egy az egyben hagytuk, akkor a nagy súlykülönbségét kihasználva eltaszított. Ha rádupláztunk, kiosztotta a labdákat és hármasokkal büntettek. Nem adjuk fel, dolgozunk tovább” – összegzett Kercsó Zoltán.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!