Marcel Țenter, játékos karrierje alatt játszott a Kolozsvári U-nál, Hódmezővársárhelyen, a Szolnoki Olaj csapatában, Kaposváron, majd Németországban Nürnbergben és Bambergben is. Később edzőként a korábbi csapatában, a Kolozsvári U-nál dolgozott és bajnokságot is nyert, irányította még a medgyesi csapatot és az Alba Fehérvár együttesét is. A 2017-es Európa-bajnokságon a román felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitánya volt.
Az utóbbi években szakmai elemzőként és fiatal sportolók fejlesztésével dolgozik számos klubnál. Mostantól Gyergyószentmiklóson is.
„Marcel Țenterrel egy régi szakmai kapcsolat fűz össze. Volt egy képzési program, amelybe az akkori tíz legígéretesebb fiatal edző került bele, köztük én is, és akkor találkoztunk először. Sokszor beszélgettünk azóta is, számos alkalommal segített nekünk, amikor kéréssel fordultam hozzá. Elmondhatom, hogy barátság is kialakult köztünk. A mi csapatunk is fiatal játékosokból áll, és örülök, hogy vállalta, segít a fejlesztésükben” – mondta el Kercsó Zoltán, az ISK-VSK vezetőedzője.
Hozzátette, Marcel Țenterrel egyelőre a szezon végéig szól a megállapodásuk, de bízik benne, hogy ez egy hosszú távú együttműködés lesz. A szakember pénteken tart foglalkozást a gyergyói játékosokkal, és jelen lesz a Bukaresti Eagles csapata elleni hazai mérkőzésen, amely vasárnap 20 órakor kezdődik a szárhegyi sportcsarnokban.
A VSK-ISK stábjában vállalt feladatot Alin Micu sportpszichológus is és a Gyergyói ISK edzője, Hobaj Levente is kiveszi a részét a munkából. A keret is bővült, a Kolozsvárról hazatérő Ráduly Sándor is szülővárosa csapatában játszik ismét.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!