Férfi kosárlabda-mérkőzéssel rajtolt el az új csíki sportév, a román élvonalbeli bajnokságban sereghajtó VSK Csíkszereda a galaciakat fogadta az Erőss Zsolt Arénában. Annak ellenére, hogy ingyenes volt a belépő, kevés néző, csak közel százan foglaltak helyet a sportcsarnokban.
Akik eljöttek azonban nem bánták meg, kiegyensúlyozott, végig szoros mérkőzést láthattak.
Az első három negyed elején egyformán repülőrajtot vettek a vendég galaciak, az első játékrészben 5:0-val, a másodikban 9:0-val, a harmadikban pedig újra 5:0-val kezdtek. A hazai csapat mindhárom játékrészben futott az eredmény után és mindhárom szünetre egy-egy ponttal vezetett.
Az utolsó negyedet az előző hárommal ellentétben a házigazdák kezdtek remekül, a székelyföldiek sorozatban tíz pontot dobva 66:55-re elhúztak, és bár az Al-Duna parti város csapata foggal-körömmel megharcolt minden labdáért, a VSK kiválóan védekezett, önfeláldozó játékkal megnyerte a találkozót.
A VSK az alapszakaszban eddig 13 mérkőzést játszott, ebből kettőt megnyert, 11-et pedig elveszített, ezért továbbra is a rangsor utolsó helyen áll. A következő fordulóban, hétfőn este 8 órától a csíkiak Bukarestben vendégszerepelnek, a Rapid otthonában lépnek pályára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!