Hirdetés

Hozta a kötelezőt a Sepsi-SIC, jó formában a KSE

A félidőig komoly ellenállásba ütközött a sepsiszentgyörgyi együttes
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2021. március 23., 10:32

Mindkét háromszéki csapat győzött a női kosárlabda bajnokság Sepsiszentgyörgyön zajló buboréktornájának első játéknapján. A Sepsi-SIC a vártnál keményebb ellenállásba ütközött a Konstancai Phoenix részéről, azonban így is fölényes sikert aratott, a Kézdivásárhelyi SE pedig egy szoros első félidőt követően végül megadásra kényszerítette a CSM Alexandria együttesét.

2021. március 23., 10:32

Miután a zöld-fehérek múlt heti nemzetközi mérkőzéseiken minden erőforrásukat mozgósították, a hétfői bajnokin megmutatkoztak a fizikai fáradtság jelei, és ennek következményeként a Konstancai Phoenix elleni találkozó első része szorosabban alakult, mint amire számítani lehetett. Tíz perc után még egyenlő állást mutatott az eredményjelző tábla (15–15),  és a folyatásban is maradt a kiegyensúlyozott küzdelem mindaddig, amíg Pavlopoulou el nem süllyesztett két triplát, amivel a szentgyörgyi lányoknak sikerült kissé meglépni, és hétpontos előnnyel vonulhattak szünetre (49–42).

Térfélcsere után a vendégek még megpróbáltak visszakapaszkodni, és hátrányukból faragtak is néhány pontot, de ami ezután következett, végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát.

Hirdetés

Zoran Mikes tanítványai összekapták magukat, és egy 20–0-s sorozattal már behozhatatlan előnyre tettek szert (75–51).

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Az utolsó negyed sem tartogatott már meglepetéseket, többnyire a háromszékiek akarata érvényesült, és a meccs végét jelző dudaszó 97–61-es állásnál szólalt meg.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 19. forduló:
Sepsi-SIC–Konstancai Phoenix 97–61 (15–15, 34–27, 26–9, 22–10)
Sepsi-SIC: Tobin 17, Gardner 9 (1x3), Orbán 6, Pasic 3, Gödri-Părău 2. Cserék: Mandache 15 (1x3), Ruzickova 15, Pavlopoulou 11 (2x3), Ghizilă 8 (2x3), Cătinean 6 (2x3), Kovács 5 (1x3), Kelemen. Edző: Zoran Mikes.
Konstanca: Henderson 9 (1x3), Sutherland 7 (1x3), Kelly 7, Mititelu 3 (1x3), Voica-Nagy. Cserék: B. Fota 11 (3x3), Wooten 8, Beldian 7 (1x3), Robotin Auier 5 (1x3), D. Fota 4. Edző: Miroslav Popov.
Játékvezetők: Amalia Marchiș, Ștefan Atomulese, Mihai Sandulache.

Megérdemelt siker a KSE jutalma

Lendületes játékkal indították a CSM Alexandria elleni mérkőzést a kézdivásárhelyi lányok, és ennek megfelelően az első negyedet tizenkét pontos előnnyel zárták, azonban a folytatásban megtorpantak a kék-fehérek, a Teleorman megyei alakulat pedig ezt kihasználva felzárkózott három pontra.

Szünet után Ljubomir Kolarevic tanítványai sokkal határozottabban tértek vissza a pályára, és sikerült visszaállítaniuk a korábbi kényelmes különbséget, így az utolsó tíz perc már hiába vált kiegyensúlyozottabbá, a KSE végül különösebb izgalmak nélkül behúzta a győzelmet.

Kézdivásárhelyi SE–CSM Alexandria 66–47 (20–8, 11–20, 20–6, 15–13)
KSE: Mitchell 23 (1x3), Wilson 17 (1x3), Domokos 11, Debreczi 4, Tuchilus. Cserék: Thomas 6 (1x3), Biszak 5, Kozman, Bara-Németh, Czimbalmos, Lénárt. Edző: Ljubomir Kolarevic.
Alexandria: Burcică 20 (5x3), Mazilu 9 (2x3), Bota 4, Horlea 2, Cucu 2. Cserék: Crăciunescu 10 (2x3), Lungu, Jianu, Oinaru, Mărgărit. Edző: Mădălin Pipera.
Játékvezetők: Tudor Crișan, Vlad Cotrobaș, Szőcs Janka.

A Sepsi Arénában rendezett buboréktorna második játéknapján, kedden 13.30-kor a Sepsi-SIC ellenfele a CSM Alexandria lesz, míg a KSE 16 órakor Konstancával találkozik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!