A zöld-fehérek a koronavírusos fertőzések miatt közel három hetes kényszerpihenő után játszhatták első tétmérkőzésüket, de annál nagyobb lendülettel és játékkedvvel léptek pályára, hatvanpontos győzelmet aratva szerdán a Bukaresti Rapid vendégeiként.
Bár a találkozó elején a fővárosiak szereztek vezetést, a kiegyensúlyozott küzdelem csupán hat percig tartott, ugyanis ezt követően a címvédő ritmust váltott, és egy 8–0-s sorozattal az első negyed végére már tizenkét pontos előnyt dolgozott ki (14–26). A folytatásban aztán Zoran Mikes tanítványai már a védekezésre is jobban figyeltek, támadásban pedig gyorsan összedobáltak zsinórban tizennégy pontot, így nemsokára már jelentős különbség alakult ki a két csapat között, ami húszpercnyi játékidő után még tovább duzzadt (23–51).
Szünet után is minden a háromszékiek elképzelése szerint alakult, Fraser ontotta a pontokat, de Jones, Podar és Wallace is bőven hozzátette a magáét, míg a túloldalon csak Stănici tudott felnőni a feladathoz, ami azonban túlságosan kevésnek bizonyult a hazaiak részéről. A záró felvonásban a szentgyörgyi lányok már visszavettek a lendületből, több percet kaptak a fiatalok, de még így is növelni tudták előnyüket, és végül 106–46 arányban, hatvan pontos különbséggel nyerték az összecsapást.
A mérkőzésen bemutatkozott a Sepsi-SIC új igazolása is, a 25 éves izreali Daniel Raber, aki a mutatói alapján (7 pont, 18 lepattanó, 6 szerzett labda) a folytatásban, valamint a közelgő rájátszásban a zöld-fehérek egyik erőssége lehet.
Megdolgozott a sikerért a Kézdivásárhelyi SE, fontos győzelmet aratott a Bukaresti Agronomia ellen, amivel a kék-fehérek ismét fennebb léptek a rangsorban, és már a hetedik helyen tanyáznak. A felső-háromszékiek az első negyedben főleg Debreczi és Corda tripláinak köszönhetően jutottak hatpontos előnyhöz, amihez a másodikban újabb négy egységet tudtak hozzátenni. Ljubomir Kolarevic tanítványai szünet után sem adtak lehetőséget a felzárkózásra a fővárosi csapatnak, sőt a különbség az utolsó játékrészben Kozman és Corda találataival már behozhatatlanná duzzadt, a vendégek erejéből pedig csak annyira futotta, hogy a végére kissé kozmetikázzanak az eredményen.
A KSE megérdemelten gyűjtötte be a két pontot, a következő fordulóban viszont már nagy erőpróba vár rájuk a címvédő Sepsi-SIC ellen. A mérkőzést február 12-én, szombaton 19 órakor rendezik a Sepsi Arénában.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!