Remekül kezdték a mérkőzést a gyergyóiak, a vendégeknek csak a 9. percben sikerült először a gyűrűbe találniuk, amikor már 9–0 állt az eredményjelzőn, előnyét pedig megtartotta az első negyed végére Kercsó Zoltán csapata (19–10). A különbség a második periódusban is állandósult, a harmadikat pedig megint rendesen megnyomták a szárhegyi csarnokban játszó hazaiak, ebben az időszakban 26–12-es részeredmény alakult ki, összességében pedig 66–44-nél tartottak a felek.
Innen már csoda lett volna, ha a vendégek talpra állnak. Ez nem is történt meg, az utolsó negyedben még sikerült ugyan faragniuk a hátrányból, de a gyergyói győzelmet nem fenyegette veszély. Bodó Tamás ismét közel volt a 30 ponthoz. László Tamás pedig eddigi legeredményesebb meccsét zárta az 1. Ligában, 18 pontot szerzett.
A gyergyószentmiklósiak nem sokat pihenhetnek, vasárnap 15 órától a Voluntari II. lesz a vendég Szárhegyen.
Igaz, még van három mérkőzésünk, de már nem tudnak megelőzni minket. Hatalmas gratula a srácoknak. A közönség örvendhetett és viszonylag sima mérkőzésként emlegetheti majd a találkozót, de csak mi tudjuk, hogy mennyire nehéz volt. A csapatunk center nélkül maradt, ugyanis két játékosunk is sérülést szenvedett, valamint a harmadik lebetegedett, és nyilván lázasan nem tudta vállalni a játékot. De a fiúk abszolválták ezt az akadályt, és örülök, hogy kaptak többen is játéklehetőséget, és úgy gondolom meg is hálálták a bizalmat” – összegzett Kercsó Zoltán, az ISK-VSK vezetőedzője.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!