Hirdetés

Egy lépésre a döntőtől a Sepsi-SIC, bajban a Szatmárnémeti VSK

A második meccsen már könnyebben ment a játék a háromszéki lányoknak
Fotó: Miska Brigitta

2022. április 08., 23:19

Második győzelmét is behúzta a Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság elődöntőjében, akárcsak egy nappal korábban, péntek este is jobbnak bizonyult a Konstancai Phoenix csapatánál, a másik ágon pedig az Aradi FCC Baschet áll közel a fináléba jutáshoz.

2022. április 08., 23:19

Míg csütörtökön a címvédőnek keményen meg kellett dolgoznia a sikerért a Sepsi Arénában, addig a második összecsapáson már magabiztosan múlta felül ellenfelét az egyik fél három győzelméig tartó párharcban,

így a székelyföldi együttest már csak egyetlen lépés választja el a bajnoki döntőtől.

Hirdetés

A zöld-fehérek nagy lendülettel rajtoltak, Ghizilă távoli próbálkozása akadt be a gyűrűbe, majd Pasic lemásolta, hogy aztán Ghizilă megismételje korábbi mutatványát, így nem csoda, hogy Miroslav Popov azonnal időt kért. De még ezzel sem tudta felrázni csapatát, ugyanis Fraser folytatta a pontgyártást, és öt perc elteltével már 13–0-s állást mutatott az eredményjelző tábla, és bár a vendégek is lassan kezdtek életjelt mutatni, a háromszékiek tizenöt pontos előnnyel zárták az első negyedet (21–6).

A folytatásban azonban megtorpantak Zoran Mikes tanítványai, Pasic és Fraser találatai kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy tartani tudják a korábban kialakult különbséget, a túloldalon pedig előbb Rosten, majd Hinriksdottir és Voica-Nagy kapta el a fonalat, amivel a konstancai lányoknak sikerült felzárkózni, így húszpercnyi játékidő után már csak hét ponttal vezetett a címvédő (37–30).

Szünet után rendezték soraikat a zöld-fehérek, jól működött a védekezésük, Pasic és Ghizilă villanásaival pedig néhány perc alatt zsinórban összedobáltak kilenc pontot.

Nem sokkal később aztán ismét összehoztak egy 11–0-s sorozatot, amivel már nem tudták tartani a lépést a vendégek, akik a mérkőzésnek ebben a részében inkább csak a játékvezetők által elnézett durvaságaikkal hívták fel magukra a figyelmet, hátrányuk pedig behozhatatlanná vált (63–39).

A záró felvonás már nem tartogatott meglepetéseket, még úgy sem, hogy Zoran Mikes ekkor már pihentette alapembereit, és több lehetőséget biztosított a fiataloknak, a túloldalon pedig a Fota testvérek utolsó percben szerzett találataival a Phoenix csak kozmetikázni tudott az eredményen.

A Sepsi-SIC magabiztos sikert aratott az elődöntő második mérkőzésén, és csak egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy bebiztosítsa továbbjutását a fináléba. A székelyföldi együttes így akár már a következő meccsen, amelyet április 11-én, hétfőn 18 órakor rendeznek a tengerparti városban, lezárhatja a Konstancai Phoenix CSU ellen vívott párharcot.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, elődöntő, 2. mérkőzés:
Sepsi-SIC–Konstancai Phoenix CSU 75–56 (21–6, 16–24, 26–9, 12–17)

Sepsi-SIC
: Fraser 16, Pasic 15 (1x3), Ghizilă 13 (2x3), Jones 1, Pop. Cserék: Raber 11 (1x3), Wallace 9 (1x3), Podar 5 (1x3), Croitoru 3, Cătinean 2, Nemes, Botos. Edző: Zoran Mikes.
Phoenix CSU: Rosten 15, Hinriksdottir 10, Voica-Nagy 8 (2x3), Vega 7 (1x3), Mititelu 5. Cserék: Petrof 3 (1x3), B. Fota 4, Beldian 1, D. Fota 3 (1x3), Robotin Auier, Ion. Edző: Miroslav Popov.
Játékvezetők: Andrei Răileanu, Vlad Antonio Sandu, Diana Oprea.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a Sepsi-SIC 2:0-ra vezet.

A másik elődöntőben körvonalazódni látszik a meglepetés, miután az Aradi FCC Baschet egy újabb izgalmas meccsen második idegenbeli győzelmét aratta a tavalyi ezüstérmes, és idén is bajnoki álmokat dédelgető Szatmárnémeti VSK ellen. A Maros-partiak így összesítésben 2–0-s előnnyel rendelkeznek, és amennyiben immár hazai pályán behúznak egy újabb győzelmet, boríthatják a papírformát.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, elődöntő, 2. mérkőzés:
Szatmárnémeti VSK–Aradi FCC Baschet CSU 73–77 (26–20, 19–22, 16–21, 12–14)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban az Aradi FCC 2:0-ra vezet.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!