A marosvásárhelyi klub egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy szerződést hosszabbított az együttest irányító George Trif vezetőedzővel és Vlad Pora másodedzővel, pénteken pedig közölte, hogy a helyi kosárlabdázók, így Sánta Szabolcs, Alin Borșa, Bölöni Tamás, Engi Rosenfeld Dávid, Sólyom Botond, Vlad Nistor, Cristian Mureșan, Szilveszter Botond, Răducu Blaga, de Goran Martinic is a következő idényben is a VSK színeiben játszanak.
Az előző szezonban az élvonalban újonc marosvásárhelyi csapatnak a fő célja a bennmaradás volt, amit sikerült teljesíteni.
A VSK összesítésben a 11. helyen végzett a 18 csapatos MozzartBet Liga 2022–2023-as szezonjában, amelyet csúcsformában zárt, hiszen a minimális számú mérkőzéssel, veretlenül megnyerte az alsóházi rájátszást. Ezt követően a vásárhelyiek több játékosát is megkeresték más klubok, de ők – a klubvezetés erőfeszítéseivel együtt – úgy döntöttek, hogy otthon, Marosvásárhelyen folytatják pályafutásukat.
Az edzőpáros és a helyi kosarasok szerződéshosszabbítása után a klub vezetősége a következő időszakban a keret megerősítésén dolgozik, hiszen amint azt Szászgáspár Barnabás klubigazgató korábban a Székely Sportnak nyilatkozta, a következő idényben a célkitűzés immár a felsőházi rájátszásba jutás lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!