Hirdetés

A Sepsi-SIC nyerte a háromszéki csatát

A fiatal játékosokból álló KSE-t csak dicséret illeti
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2020. november 30., 12:51

Véget ért vasárnap a hazai női kosárlabda-bajnokság sepsiszentgyörgyi buboréktornája, amelynek zárónapján a Sepsi-SIC nagy fölénnyel legyőzte a Kézdivásárhelyi SE fiatal csapatát. A négyszeres bajnok szentgyörgyi együttes három forduló után maximális pontszámmal a bajnoki rangsor élén áll.

2020. november 30., 12:51

Nehezen lendültek játékba a szembenálló felek, mindkét csapat játékát hibák tarkították, és öt percnyi játékidő után még csak 4–3-ra vezetett a Sepsi-SIC. Ekkor azonban Pasic pillanatai következtek, háromszor is távolról talált a gyűrűbe, majd Orbán, Tobin és Pavlopoulou folytatták a pontgyártást, és az első negyed végére a zöld-fehérek már magabiztosan vezettek (24–9).

Hirdetés

A folytatásban aztán még inkább kidomborodtak az erőviszonyok, Zoran Mikes tanítványai uralták a palánkok alatti játékot,

a kézdivásárhelyi lányoknak viszont mindössze négy pontot sikerült szerezniük a második negyedben, így a mérkőzés sorsa már ekkor eldőlt (50–13).

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Szünet után sem változott a játék képe, a zöld-fehérek ugyan visszavettek a ritmusból, de így is fokozatosan nőtt a két csapat közötti különbség (64–20). A záró játékrészben viszont ismét játékba lendült a fiatal játékosaival felálló Sepsi-SIC. Kovács, Orbán, Kelemen és Cătinenan éltek a lehetőséggel, és alaposan megszórták az elfáradó kézdivásárhelyiek gyűrűjét, kialakítva a 87–26-os végeredményt.

Azt korábban is sejteni lehetett, a mérkőzésen pedig egyértelműen megmutatkozott, hogy a két együttes nem tartozik egy súlycsoportba, ráadásul a KSE-nek két meghatározó játékosát, Czimbalmos Tímeát betegség, Chelsea Mitchellt pedig sérülés miatt nélkülöznie kellett.

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Ilyen körülmények között azonban dicséret illeti Molnár József fiatal tanítványait, akik felvették a harcot a többszörös bajnok és kupagyőztes Sepsi-SIC csapatával.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 3. forduló:
Sepsi-SIC–Kézdivásárhelyi SE 87–26 (24–9, 26–4, 14–7, 23–6)
Sepsi-SIC: Pasic 22 (4x3), Orbán 12, Tobin 10, Kelemen 7, Gödri-Părău 2. Cserék: Kovács 12 (2x3), Pavlopoulou 10 (1x3), Cătinean 5, Mandache 4, Ghizilă 3 (1x3). Edző: Zoran Mikes.
KSE: Lénárt P. 6, Biszak 4, Debreczi 3 (1x3), Wilson, Tuchilus. Cserék: Kozmán 5, Lénárt A. 4, Domokos 2, Bara-Németh 2. Edző: Molnár József.
Játékvezetők: Răzvan Opriș, Ștefan Atomulese, Claudia Patricia Handrea.

A torna másik mérkőzésén:
Brassói CSU Olimpia–CSM Târgoviște 65–60 (24–12, 22–19, 10–17, 9–12)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!