A bukaresti összecsapáson beragadtak a rajtnál a zöld-fehérek, ezt pedig a mérkőzés első részében ki is használták a házigazdák, és miután vezetést szereztek, előnyüket egy ideig tartani is tudták. A háromszékieknek csak az 5. percben sikerült fordítaniuk, majd a két csapat felváltva vezetett, és az első negyed végén Pasic, illetve Wallace villanásaira volt szükség ahhoz, hogy a Zoran Mikes tanítványai hatpontos előnnyel zárják az első tíz percet.
A második játékrész legelején Pasic és Wallace ott folytatták, ahol korábban abbahagyták, és ennek köszönhetően tovább duzzadt a különbség a két csapat között, és bár a túloldalon a Sepsi-SIC két egykori játékosa, Kovács és Șipoș még tartották a lelket a házigazdákban, a találkozó felénél tíz egységnyi volt a szentgyörgyi lányok előnye.
Szünet után viszont egyre jobban megmutatkozott a címvédő játékereje, és nagyon elkapta a fonalat Brianna Fraser is, így máris eldőlni látszott a mérkőzés. A zöld-fehérek azonban még rátettek egy lapáttal az utolsó tíz percben is, amikor már többnyire a cserejátékosok voltak a pályán, ennek ellenére a vége így is fölényes győzelem lett.
A Sepsi-SIC számára egy csendesebb hét következik, így jut majd idejük felkészülni a jövő szombati bajnoki meccsre, amelyen az Aradi FCC Baschet együttesét fogadják, négy nappal később pedig az Európa Kupa rájátszásának odavágóján a török Orman Genclik csapata látogat Sepsiszentgyörgyre.
Izgalmas, fordulatos csatát követően húzta be a győzelmet a Kézdivásárhelyi SE, amely az utolsó percekben tudott fordítani a Brassói CSU Olimpia elleni meccsen. Bár a mérkőzés teljes ideje alatt kiegyensúlyozott játék folyt a pályán, a találkozó nagy részében a kék-fehérek vezettek, a vendégek azonban az utolsó negyedben egy 10–0-s sorozattal átvették a vezetést, és úgy tűnt, a végére elfogy Ljubomir Kolarevic tanítványainak ereje.
A kézdivásárhelyi lányok azonban másképp gondolták, és a véghajrában mindössze két perc alatt ezúttal ők dobáltak össze zsinórban tíz pontot, amivel a maguk javára fordították a mérkőzést.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!