Hirdetés

Rekordot döntött a Sepsi-SIC, megszakadt a KSE győzelmi sorozata

Gigantikus különbség volt a két csapat között
Fotó: Sepsi-SIC/Facebook

2021. január 11., 10:25

A női kosárlabda-bajnokság Sepsiszentgyörgyön rendezett buboréktornájának zárónapján a Sepsi-SIC az idény legnagyobb arányú sikerét aratta a Nagyváradi Rookies CSU ellen, a Kézdivásárhelyi SE viszont három győztes mérkőzés után alulmaradt a Szatmárnémeti VSK-val szemben.

2021. január 11., 10:25

Már a találkozó előtt borítékolható volt, hogy a Sepsi-SIC nem fog nagy ellenállásba ütközni az eddig minden mérkőzését elveszítő Nagyváradi Rookies CSU részéről, a kérdés csak az volt, milyen arányú lesz a zöld-fehérek győzelme.

Hirdetés

Nos, a találkozó végén a választ is megkaptuk, és a 148–14-es végeredményt nyugtázva megállapítható, hogy mindaz, ami negyven perc alatt a pályán történt, hűen tükrözi azt az állapotot, amelyben a román női kosárlabda jelenleg leledzik, és ami gondolkodásra kellene, hogy késztesse a sportág korifeusait.

Magától adódik ugyanis a kérdés, hogy mi értelme van 17-18 éves, vagy annál fiatalabb, még éppen csak formálódó sportolókat kitenni annak, hogy meccsről meccsre megalázottan hagyják el a játékteret?

Lehet egymással versenyeztetni egy ificsapatot és egy európai szinten is jelentős eredményeket elérő együttest csak azért, hogy felduzzasszuk a hazai bajnokság csapatlétszámát?

A nagyváradi lányok esetében aligha igaz a mondás, hogy nyomás alatt nő a pálma, hiszen a mostanihoz hasonló sorozatos kudarcok semmiképp nem szolgálják a fejlődésüket, sőt ami velük történik ebben a bajnokságban, inkább alkalmas arra, hogy kedvüket szegje. Tiszteletet érdemelnek, amiért ilyen körülmények között mégis vállalják a szereplést.

Mindez azonban semmit nem von le Zoran Mikes tanítványainak érdemeiből, a Sepsi-SIC ugyanis éppen azzal tanúsított tiszteletet az ellenfél iránt, hogy a pályára lépő játékosok igazi sportemberekhez méltóan a lehető legkomolyabban vették a mérkőzést, és tudásuk legjavát nyújtották.

A háromszékiek továbbra is veretlenül őrzik vezető pozíciójukat a bajnoki rangsor élén, és készülhetnek az Európa Kupa G-csoportjának buboréktornájára, amelyet január 19–22. között rendeznek a Sepsi Arénában. A székelyföldi csapat ellenfelei a spanyol Cadi La Seu, a francia ESBVA Lille Métropole, valamint a belga Basket Namur Capitale lesznek.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 11. forduló:

Nagyváradi Rookies CSU–Sepsi-SIC 14–148 (2–45, 8–36, 2–34, 2–33)
Nagyvárad: Roșu 5, Mangra 3 (1x3), Veres, Kokovay, Faragó. Cserék: Medvei 2, Purguly 2, Ciceac 2, Ardelean, Farcaș. Edző: Veres Attila.
Sepsi-SIC: Pasic 24 (4x3), Ruzickova 23, Kovács 21 (3x3), Kelemen 21 (2x3), Pavlopulu 10. Cserék: Tobin 20, Orbán 16, Ghizilă 13 (2x3). Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Csíki Zsolt, Bukuresti Loránd, Molnár Csongor.

A sepsiszentgyörgyi teremtorna vasárnapi játéknapjának másik mérkőzésén a Kézdivásárhelyi SE csak tíz percig tudta tartani a lépést a Szatmárnémeti VSK-val.

A döntetlenre végződő első negyed után a partiumiak magukhoz ragadták a játék irányítását, fokozatosan növelni tudták előnyüket, és magabiztos győzelmet arattak. Ennek ellenére Molnár József tanítványai nem vallottak szégyent, bátran felvették a harcot a bajnoki mezőny egyik legjobb csapatával, a tisztes helytállásnál többre azonban nem futotta erejükből.

Szatmárnémeti VSK–Kézdivásárhelyi SE 88–61 (17–17, 21–14, 21–15, 29–15)
VSK: Bright 24, Goss 20 (3x3), Podar 9 (3x3), Covile 7, Popescu. Cserék: Solpova 24 (6x3), Neagu 4, Pop, Bota, Szmutku, Croitoru, Huțanu. Edző: Miguel de Jesus Lopez Alonso.
KSE: Mitchell 29 (3x3), Debreczi 13 (3x3), Wilson 9, Lénárt P. 2, Tuchilus. Cserék: Biszak 8 (2x3), Domokos, Kozmán. Edző: Molnár József.
Játékvezetők: Vlad Potra, Adela Vilt, Kővágó Lajos.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Nem siet az élvonalba a KSE, fiatal kerettel célozza meg a dobogót

Vasárnap rajtol a női kosárlabda 1. Liga országos bajnoksága, melyben a Kézdivásárhelyi SE csapata is érdekelt. Lénárt Adolf ügyvezető menedzsertől a feljutás kiharcolása dacára a másodvonalban való indulás okáról és a célokról érdeklődtünk.

Tizenkilenc pontos hátrányból fordított, győzelemmel rajtolt a Marosvásárhelyi VSK

Nehéz első félidő után teljesen más arcát mutatta a Marosvásárhelyi VSK, amely 19 pontos hátrányból fordítva 78–72-re nyert a Temesvári SCM Poli otthonában, így győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Nemzeti Ligát.

Elképesztő kiütés az élvonalban: öt hazai játékos is több pontot dobott, mint az ellenfél összesen

Egészen szokatlan eredményt hozott a női kosárlabda Nemzeti Liga nyitófordulója: a CSM Târgoviște 127–13-ra győzte le a rendkívül fiatal kerettel felálló Temesvári Politehnicát.

Szoros küzdelemben gyűrte le az újoncot a Sepsi-SIC

Győzelemmel kezdte az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság új idényét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely idegenben 67–63-ra múlta felül az újonc Bukaresti Oxigen SK együttesét.

Új arcok, régi célok – átalakult kerettel várja a szezonrajtot a Sepsi-SIC

A jelentősen átalakuló háromszéki együttes szombaton az újonc CS Oxigen otthonában kezdi meg szereplését a női kosárlabda Nemzeti Liga 2026–2027-es idényében.

Megszórta ellenfelét, fölényesen jutott tovább a kupában a Marosvásárhelyi VSK

Kettős győzelemmel harcolta ki a továbbjutást a Marosvásárhelyi VSK, amely simán nyerte a Galaci CSM elleni visszavágót a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjének első körében.

Fél lábbal már a következő körben érezheti magát a marosvásárhelyi kosárcsapat

Idegenben aratott húszpontos győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjét a Marosvásárhelyi VSK, amely 93–73-ra nyert a Galaci CSM otthonában a párharc első mérkőzésén, így jelentős előnnyel várhatja a hazai visszavágót.

Mindkét fronton a legjobb nyolc közé jutás a cél a Marosvásárhelyi VSK-nál

Jelentősen átalakult kerettel, de nagy célokkal vág neki az új idénynek a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Srecko Sekulovic vezetőedző és három játékos beszélt a felkészülésről, az erősségeikről és a célokról.

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!