A Rátgéber Akadémia honlapján megjelent interjúban az 53 éves tréner elmesélte, az aranyéremért ült le az orosz sztárcsapat kispadjára, és máig jó érzés, hogy elérte célját.
„Nem szokott automatikusan eszembe jutni az Euroliga-győzelem ezen a napon, de az internet, például a Facebook kidobja ilyenkor. Főleg, amikor ilyen időket élünk, amikor nincsenek élő sportesemények” – fogalmazott Rátgéber László, majd visszatekintett az egyetlen vereséggel lehozott 2008–2009-es szezonra, illetve a salamancai négyes döntőre.
„Amikor a negyeddöntőben legyőztük a Valenciát, az volt nekünk az elődöntő. Amikor az elődöntőben megvertük a Jekatyerinburgot, az volt a döntő. Ezek a csapatok ugyanis más dimenzióban játsszák a kosárlabdát” – nyilatkozta akkor Rátgéber, akinek együttese a fináléban a házigazda Perfumerias Avenidát győzte le 85–70-re, főként az azóta négyszeres olimpiai bajnok Diana Taurasi 31 pontjával.
A hatalmas molinó, rajta az „Euroliga-bajnok 2009” felirattal most az otthonát díszíti, az aranyérem és a kisfia által a gyűrűről levágott háló pedig az irodájában látható a Rátgéber Akadémián.
„Természetesen nagyon jó érzés visszagondolni erre az időszakra. Mostanában már nem is az szokott eszembe jutni, hogy miként nyertünk, mi történt a döntőben, hanem sokkal inkább az odáig vezető út, az, ahogy Moszkvába kerültem, és hogy ott mennyit dolgoztunk ezért a sikerért.
– mutatott rá a mesteredző.
Az emlékezetes salamancai Final Four másik magyar vonatkozása, hogy az MKB-Euroleasing Sopron első négyes döntőjében a negyedik helyen végzett.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!