A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) székhelyén hétfőn délben kisorsolták a női Román Kupa 2. körét. Ez igazából már a negyeddöntő. A tavalyi győztesnek, a Sepsi-SIC-nek nem kellett pályára lépnie az első körben, ahogy az elmúlt kiírás finalistája, a Szatmárnémeti VSK sem játszott.
Fortuna istennő viszont úgy akarta, hogy ezen két gárda már a soron következő játéknapon összemérje erejét. A tervek szerint az összecsapásokat december 11-én, illetve január 15-én rendezik.
A sorsolás érdekessége még, hogy a tavalyi kiírás bronzmérkőzése is megismétlődik: az Aradi FCC a Brassói Olimpiával játszik. A Kolozsvári U a Kézdivásárhelyi KSE-t kapta.
A negyedik összecsapás pontos párosítását még nem tudjuk, itt a CSM Alexandria ellenfélre vár, ugyanis a Bukaresti Agronomia és a Marosvásárhelyi Sirius csata visszavágóját november 10-én rendezik. Az első meccsen a fővárosiak 15 ponttal nyertek.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!