Az első negyedben sokáig felváltva vezettek és fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán a fővárosiak négy pontos előnyre tettek szert. Ezután viszont a VSK hamar fordítani tudott, de a játékrész végén ismét a Rapid volt hatékonyabb, a szünetben öt pont volt a különbség a felek között (40–35).
A folytatásban gyorsan ledolgozták a hátrányukat, sőt rövid ideig még a vezetést is átvették (43–44) a vásárhelyiek,
ezt követően azonban váratlanul rövidzárlat keletkezett a játékukban, öt percig nem dobtak kosarat.
Ezt kihasználva a bukaresti gárda egyre nagyobb előnyt alakított ki, a harmadik negyed végére 60–48-ra elhúzott.
Az utolsó játékrészben nem talált magára Faragó Péter vezetőedző együttese, ráadásul még jobban leszakadt a házigazdáktól és végül 18 ponttal maradt alul.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!