Néhány évvel korábban még rangadónak számított a két csapat egymás elleni küzdelme, most azonban az erőviszonyokat tekintve a zöld-fehérek számítottak a mérkőzés egyértelmű esélyeseinek. A találkozó ennek megfelelően indult, Pasic hárompontosára a túloldalon Irimia még válaszolt, de ezt követően Givens és Mandache lendültek játékba, szórták a pontokat, és az első negyed végére a címvédő már jelentős előnyt dolgozott ki (20–7).
A folytatásban sem változott a játék képe, Zoran Mikes tanítványai továbbra is nagy fölényben játszottak,
Vucetic tovább növelte a különbséget, majd a pontszerzők listájára Butler és Topuzovic is feliratkoztak. A vendégekben Ghiță és Chivu próbálták még tartani a lelket, de Mandache és Orbán révén érkezett a válasz, majd az első félidő utolsó percében Gödri-Părău egymás után kétszer is betalált a gyűrűbe (41–18).
Szünet után is a zöld-fehérek tértek vissza határozottabban a pályára,
ennek nyomán fokozatosan nőtt a két csapat közötti különbség. Csupán az utolsó tíz perc hozott kiegyensúlyozottabb küzdelmet, amikor azonban a címvédő már visszavett a ritmusból. A szentgyörgyi lányok így is 77–43 arányú fölényes győzelmet arattak a régebb még szebb napokat látott Dâmbovița megyeiekkel szemben.
A Sepsi-SIC legközelebb december 18-án, szerdán 19 órakor lép ismét pályára, amikor az
Európa Kupa rájátszásának első mérkőzésén a lengyel Artego Bydgoszcz együttesét fogadja a Sepsi Arénában.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, Keleti csoport, 11. forduló:
Sepsi-SIC–CSM Târgoviște 77–43 (20–7, 21–11, 19–11, 17–14).
Sepsi-SIC: Mandache 16 (1x3), Givens 9, Pasic 8 (2x3), Gödri-Părău 8 (2x3), Demeter 4. Cserék: Butler 11, Topuzovic 9 (1x3), Orbán 6, Vucetic 6, Cătinean, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Târgoviște: Chivu 23, Ghiță 7, Stoenescu 7, Irimia 5 (1x3), Toma 1. Cserék: Păun, Moraru, Tănase. Vezetőedző: Cătălin Tănase.
Játékvezetők: Ionuț Moraru, Tiberiu Șerbulea, Andrei Hapău.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!