Sikerrel zárta a hazai rendezésű tornát a bajnokság K csoportjában a Csíkszeredai VSK, így a tavaly ősszel elért eredményeivel együtt biztossá vált az elődöntőbe jutása.
A következő körben komoly kihívás vár az együttesre: az ellenfelek között ott lesz a hibátlan mérleggel álló Nagyvárad és Brăila, valamint a szintén erős Nagybánya csapata.
Az elődöntő mérkőzéseit február 13–15. között rendezik, a torna helyszíne egyelőre nem ismert, de Csíkszereda is pályázott a lebonyolításra.
Vita András vezetőedző szerint ezúttal a sorsolás is kedvezően alakult. „Korábban mindig rosszul jöttünk ki a sorsolásból, most viszont a szerencse is mellettünk volt. Az első körből nehéz volt továbbjutni, de olyan csoportba kerültünk, ahol nálunk gyengébb csapatok szerepeltek, és első helyről tudtunk az elődöntőbe kerülni” – mondta, majd hozzátette, hogy az elődöntő két legjobbja az A döntőbe jut, a harmadik a B döntőben folytatja, míg a negyedik számára véget ér a bajnokság.
A szakember a rendezéssel kapcsolatban is bizakodó: „Csíkszereda földrajzilag középpontban van, így van esély arra, hogy a városban tarthassuk az elődöntőt. Ebben reménykedünk, mert a hazai pálya sokat hozzá tudna tenni a jó szerepléshez” – zárta gondolatait Vita András.
U17-es kosárlabda-bajnokság, negyedik teremtorna, K csoport:
Csíkszeredai VSK–ISK Buzău 98–61
Csíkszeredai VSK–Bukaresti Pro Basketball 86–54
Csíkszeredai VSK–Bukaresti Laguna 76–32
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Az FK Csíkszereda a Konstancai Farul vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Mindkét vezetőedző csalódottan értékelt a lefújás után.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!