Székely Norbert szövetségi kapitány együttese nemcsak azért várta jó előjelekkel a négyszeres Európa-bajnok ibériaiak elleni második mérkőzést, mert az első négy tesztmeccsét megnyerte, hanem azért is, mert pénteken remek helytállással csak 65-63-ra kapott ki a szlovéniai kontinenstorna egyik favoritjaként emlegetett spanyoloktól.
A szombati folytatásban az elmúlt 13 évben három vb-medált gyűjtött ellenfél 12-6-tal kezdett, majd a második negyedben az egy nappal korábban 21 pontot szóró Alba Torrens révén nyolc ponttal ellépett (13-21). A hazaiak azonban a honosított Goree Cyesha kosaraival felzárkóztak, kétszer is sikerült egyenlíteni, de a vezetést nem tudták átvenni. A nagyszünetben 35-36 volt az állás.
Fordulás után először kerültek előnybe a magyarok, majd kellemes meglepetésre egy 20-10-es rohamot mutattak be, ekkor Goree és Kiss Virág is 12-12 pontnál tartott. A 60-48-ról induló zárószakaszban már 19 ponttal is elhúzott a Székely-gárda (75-56), amely
az Eb-felkészülés egyik legnagyobb szenzációját szolgáltatta az elmúlt öt kontinenstornából hármat megnyerő spanyolok sima megverésével.
A válogatott hétfőn utazik Ljubljanába, ahol csütörtökön a szlovákok ellen kezdi meg szereplését az Európa-bajnokságon, majd a törökök és a címvédő szerbek elleni mérkőzések következnek.
A csoportgyőztes közvetlenül bejut a legjobb nyolc közé, a másodikok és a harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezett számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.
Női kosárlabda, felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Spanyolország 77-65 (13-19, 22-17, 25-12, 17-17).
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!