A 23 éves kosárlabdázó – aki a neves játékosügynök, Anamaria Prodan lánya – a hétvégén csatlakozott a sepsiszentgyörgyi együttes keretéhez. Új játékostársai szó szerint szívélyesen fogadták egy, a Sepsi-SIC nevét tartalmazó szív alakú tortával – erről Sarah Dumitrescu a közösségi oldalán posztolt több képet.
Az Instagramon nagy követőbázissal rendelkező, rengeteg fotót közzétevő és feltűnően öltözködő sportoló az előző szezont kizárólag rehabilitációval töltötte, mivel súlyos térdsérülést szenvedett a román válogatott edzésén, majd háromszor is meg kellett műteni, mostanra viszont sikerült felépülnie.
Korábban az amerikai California Polytechnic State egyetemi csapatában játszott, amely az NCAA-ben (ez az utolsó szint az amerikai női profi kosárlabdaliga, a WNBA előtt) játszott, a legrangosabb amerikai egyetemi bajnokságban. Összesen 23 mérkőzésen lépett pályára, 62 pontot szerzett és 77 lepattanót gyűjtött. Továbbá, az Egyesült Államokban 2019 és 2021 között a Mississippi egyetemi együttesénél szerepelt, valamint az IMG Akadémia játékosa is volt.
A román felnőtt válogatott tagjaként Sarah Dumitrescu ezen a nyáron részt vett a Kongói Demokratikus Köztársaságban megrendezett Frankofónia Játékokon, ahol a hetedik helyen végeztek.
Sarah Dumitrescu érkezésével gyarapodik a Sepsi-SIC keretének romániai kontingense, amelyben a tapasztalt játékosok közül még a ciprusi-román kettős állampolgársággal rendelkező Veatriki Akathiotou és Rebecca Lipovan (őket szintén a nyáron igazolták az Aradi FCC Baschettől és a Marosvásárhelyi Siriustól), illetve Ștefania Cătinean található.
A háromszéki együttes a nemzetközi porondon kezdi az új idényt, az Euroliga selejtezőjében a főtáblára jutásért a lett TTT Riga lesz az ellenfele. Az első mérkőzést a Sepsi Arénában játsszák le szeptember 20-án, a visszavágót egy hét múlva idegenben rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!