Hirdetés

Nemzetközi porondon is megméretkezik a Sepsi SIC

A következő szezonnal kapcsolatos tudnivalókról beszélt Rusz és Mikes
Fotó: Sánta Imre

2017. október 03., 10:50

Megújult játékoskerettel vág neki a héten kezdődő női kosárlabda bajnokság küzdelmeinek a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, amely első mérkőzését szerdán játssza Temesváron. A háromszékiek viszont idén az Európa Kupában (FIBA EuroCup Women) is szerencsét próbálnak, így a Zoran Mikes által irányított csapat sok utazással járó, zsúfolt időszak elé néz.

2017. október 03., 10:50

A klub hétfői sajtótájékoztatóján a zöld-fehérek bosnyák trénere elégedetten nyilatkozott a bajnokság kezdetét megelőző hathetes felkészülésről. Megítélése szerint a csapat minden szempontból felkészült az új idényre, amelynek elején leginkább a nemzetközi mérkőzésekre fognak összpontosítani.

Kitért arra is, hogy a játékoskeretet úgy kellett összeállítani, hogy megfeleljen mind a hazai, mind a nemzetközi szabályok követelményeinek, ezért főleg európai, illetve hazai fiatal kosárlabdázókkal kellett megerősíteni a csapatot.

Hirdetés

A tavalyi keretből öten maradtak, hozzájuk csatlakozott hét újonnan igazolt játékos, akik közül többen is gazdag tapasztalattal rendelkező sportolók.

„Minden kezdet nehéz, és amit minden kezdet alkalmával el kell felejtenünk, az a múlt. Ezt szeretném tudatosítani a játékosaimban is, mert mindamellett, hogy büszkék vagyunk az eddigi teljesítményünkre, csak a jövőre gondolva lehetünk továbbra is sikeresek. Új helyzetet teremt számunkra az, hogy idén az Európa Kupába is beneveztünk, ami egyébként egy logikus lépés volt, hiszen egy szintet előbbre kellett lépnünk.

Az idény elején mindenképpen a nemzetközi meccsekre fogunk összpontosítani. Nem lesz könnyű, mert egy nagyon erős csoportba kerültünk, de ha sikerrel akarjuk képviselni a klubot, a várost, a megyét, a szurkolókat, akkor az erőnket ebbe az irányba kell csatornáznunk.

Elsősorban abban bízom, hogy nem fogjuk olcsón adni a bőrünket, de az igazán nagyszerű teljesítmény az lenne, ha ebből a csoportból továbbjutnánk” – nyilatkozta Zoran Mikes.

Nehéz feladat vár tehát a Sepsi SIC csapatára, ugyanis ellenfelei közül kettő – a lengyel Energa Torun és a török Hatay BB – már az Euroligában is megfordult, de a szlovák Piestanské Cajky (Pöstyén) sem elhanyagolható, hiszen az Euroliga-selejtezőt elbukva csatlakozott a csoporthoz.

Rusz többek közt a jegy- és bérletárakról tájékoztatott •  Fotó: Sánta Imre Galéria

Rusz többek közt a jegy- és bérletárakról tájékoztatott
Fotó: Sánta Imre

A sajtótájékoztatón jelen levő Rusz István, a csapat menedzsere beszámolt arról, hogy új otthonra leltek a nemrég átadott háromezer férőhelyes Sepsi Arénában, ahova a mérkőzések napján autóbuszok fogják szállítani a járatokat igénybe vevő szurkolókat.

A bérletekről szólva pedig elmondta, hogy azok a teljes idényre érvényesek lesznek, beleértve a nemzetközi mérkőzéseket is.

A szurkolók több bérlettípus közül választhatnak: 150 lejbe kerül a hely nélküli, illetve 250 lejbe az állandó helyet biztosító bérlet. Idéntől újdonság, hogy bevezetik a családi bérletet is, amely két szülőnek és két gyermeknek biztosít belépést a meccsekre, és ez 350 lejbe kerül. A jegyek ára nem változik, továbbra is 10 lejes áron lehet majd hozzájutni, a diákigazolvánnyal rendelkező gyermekek számára viszont a belépés ingyenes lesz.

Temesváron játssza első bajnoki mérkőzését a Sepsi SIC, szerdán 20 órakor fogadja a helyi CSM. A háromszékiek vendégként kezdenek az Európa Kupában is, október 12-én, csütörtökön az Energa Torun otthonában lépnek pályára. A lengyel Torun városa a Visztula partján, az ország közepében fekszik, 200 ezer lakosa van. Férfi és női kosárlabdacsapata az élvonalban játszik, de többek közt van 3. ligás futballcsapata, salakmotoros pályája, röplabdacsapata is.

A Sepsi SIC játékoskerete:
Annemarie Gödri-Părău (román), Anca Stoenescu (román), Andreea Huțanu (román), Kilin Tünde (romániai), Tyaunna Marshall (amerikai), Adrienne Webb (amerikai), Danielle Carter Hamilton (svéd), Nathalie Fontaine (svéd), Teodora Neagu (román), Marina Kress (fehérorosz), Ružica Džankić (horvát), Kovács Renáta (romániai).
Edző: Zoran Mikes.
Másodedző: Samoilă Zoltán.
Csapatmenedzser: Rusz István.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!