Igazán izgalmas találkozók zajlottak a Basilidesz Tibor sportcsarnokban szép számú közönség előtt, mindhárom meccs szoros küzdelmet hozott.
A házigazda Gyergyói ISK jól kezdte mindkét mérkőzését, de sajnos mindkét esetben fordítani tudott az ellenfél a második félidőben.
A CSM Ploiești együttesével csapott össze elsőként az ISK, és a nagyszünetben két ponttal vezettek a házigazdák, de a második félidőben a vendégek kihasználták fizikai fölényüket. Lényeges szempont, hogy a hazaiaktól csak 3-4 játékos tartozik a korosztályba, a többség 2004-es, sőt egy 2005-ös születésű játékos is pályára lépett – tudtuk meg Kercsó Zoltán edzőtől.
A Ploiești a szombati nap második meccsén a Bukaresti CN Aurel Vlaicut is legyőzte, így bejutottak az országos döntőbe.
A bukarestiekkel vasárnap találkoztak a gyergyóiak, igyekezve elcsípni az utolsó szalmaszálat, hiszen a négyes döntőbe a három elődöntő torna győztese mellett a legjobb második helyezett is továbbjut. Hasonló volt itt is a forgatókönyv mint egy nappal korábban, vezetett a Gyergyói ISK, majd a harmadik negyedben egy pár perces rövidzárlat után több kosarat kaptak sorozatban, és innen már nem tudtak felállni.
A Gyergyói ISK így a B döntőben az 5-8 helyekért fog küzdeni.
„Összességében meg vagyok elégedve a fiúkkal, mert két év kihagyás után felvették a versenyt és abszolút nem vallottak szégyent. Büszke vagyok rájuk” – fogalmazott Kercsó, hozzátéve, hogy azon dolgoznak, hogy ősztől felnőtt B ligás csapatot építsenek.
Egy csak helyi játékosokból, inkább fiatalokból álló együttest szeretnének. Reméli, hogy más székelyföldi városokkal közösen sikerül egy ütőképes csapatot nevezni.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!