Lászlófy Botond, a VSK Csíkszereda vezetőedzője elmondta, nem volt könnyű döntés a folytatásról határozni, de ebben a furcsa világban megpróbálnak pozitívan gondolkodni, azon dolgoznak, hogy megtalálják a támogatókat, kialakuljon a részvételhez szükséges anyagi háttér.
„Tízéves múltja van a csíkszeredai férfi kosárlabdának a román élvonalban, a székelyföldi kosárlabda-kedvelők és sportbarátok megérdemlik, hogy a régiónak legyen legalább egy csapata a férfi élvonalban.
Az új lebonyolítási rendszer szerint az alapszakaszban egyetlen csoportban szerepel az összes csapat, így Csíkszeredába fognak látogatni Románia legjobb együttesei, ez garancia a minőségi kosárlabdára” – mondta el Lászlófy.
A szakember reméli, hogy a bukaresti „sürgősségi csapat” a sportélet javát szolgáló döntéseket fog hozni, engedélyezni fogja az edzéseket és mérkőzéseket, be fogja látni, hogy
egy 2–3 ezer fős csarnokban zajló mérkőzést szétszórva követő 6–700 néző nincs annyira kitéve a fertőzésveszélynek, mint egy bevásárlóközpontba bezsúfolt több ezer vásároló.
A VSK bejelentette első átigazolását: a kolozsvári 29 éves Vlad Corpodean újra Csíkszeredában fog játszani. A játékos a 2012–2013-as szezonban játszott még Csíkban, azóta Kolozsvár, Pitești, Marosvásárhely, Nagyvárad és a Bukaresti Dinamo csapatát erősítve szerzett komoly tapasztalatot.
Az elmúlt idényben pályára lépett csíki csapatból maradtak a helyiek, Lokodi Mátyás, Raul Olariu, László Arnold és Zerkula Zoltán, de az U18-as csapatból is megpróbálnak pár játékost beépíteni a felnőtt együttesbe. Vetélytársaik mindegyike bejelentette már idegenlégiósainak egy részét, a csíkiak is szeretnének szerződtetni külföldieket, de ezt csak később, az anyagi háttér függvényében.
A bajnoki rajtot, illetve a Román Kupa első fordulóját október elejére tervezte a szakszövetség, e két sorozat sorshúzását pedig augusztus 24-én végzik el.
„A fiúk a karantén alatt végig edzettek, az egyéni foglalkozások egyáltalán nem maradtak abba. A kiszabott feltételeket – lázmérés, kéz- és labdafertőtlenítés, kiscsoportos foglalkozások – betartva zajlanak a VSK edzései. Véleményem szerint a bajnoki rajtig legalább 30–40 napos közös felkészülés szükséges” – nyilatkozta a VSK vezetőedzője.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!