A Nemzeti Liga C értékcsoportjának 8. fordulójában lejátszott szombat esti meccsen óriási volt a különbség a két csapat között. A várakozásoknak megfelelően a házigazda vásárhelyiek már az elejétől tetemes előnyt alakítottak ki, így a nagyszünetben harminc ponttal vezettek. Ráadásul a folytatásban sem hagytak lejjebb, sőt még inkább hajtottak, és végül 128 pontnál álltak meg.
A VSK-tól minden pályára lépett játékos pontot szerzett, köztük az a Steff Norbert is, aki csak az előző fordulóban egy másik bukaresti csapat, a Rapid elleni ugyancsak nagy arányban megnyert (84–45) idegenbeli találkozón tért vissza hosszas sérüléséből.
Sorozatban nyolcadik bajnoki győzelmével a VSK továbbra is hibátlan – a mezőnyben egyedüliként – teljesítménnyel vezeti a csoportot.
A következő forduló hétközi lesz, a vásárhelyiek szerdán 14 órától a sereghajtó és nyeretlen Kolozsvári Universitatea vendégei lesznek.
Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, C értékcsoport, 8. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Bukaresti Aurel Vlaicu 128–51 (34–14, 24–14, 35–11, 35–12)
A VSK pontszerzői: Solopa 21, Kalve 20 (2), Martinic 17 (3), Borșa 13 (1), Sánta 11, Engi 11 (1), Kilyén 10 (2), Steff 9 (1), Bölöni 4, Ștețca 6 (1), Onea 6
További eredmények:
Bukaresti Agronomia–VSK Csíkszereda 73–81
Máramarosszigeti VSK–Bukaresti Rapid 85–72
Galaci Phoenix–Kolozsvári Universitatea 118–69
CSM Focșani–ACS Târgu Jiu 86–83
Ranglista:
1. Marosvásárhelyi VSK 16 pont (8 győzelem/0 vereség)
2. Galaci Phoenix 15 (7/1)
3. Máramarosszigeti VSK 14 (6/2)
4. CSM Focșani 13 (5/3)
5. ACS Târgu Jiu 13 (5/3)
6. VSK Csíkszereda 11 (3/5)
7. Bukaresti Rapid 11 (3/5)
8. Bukaresti Agronomia 10 (3/5)
9. Bukaresti Aurel Vlaicu 9 (1/7)
10. Kolozsvári Universitatea 8 (0/8)
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!