A csütörtök esti mérkőzésen már az első negyedben nagy hátrányba kerültek a vásárhelyiek, a jobb játékerőt képviselő házigazdák 20 pontos előnyt dolgoztak ki. Ezután még tovább nőtt a különbség a csapatok között, az aradi együttes 35-tel is vezetett, de ebből a VSK kicsit tudott faragni a szünetig.
A harmadik játékrészben jóval méltóbb ellenfél volt a vendégcsapat, ebben csak egy ponttal maradt alul, ám ekkor a győztes kiléte már nem volt kérdéses. Ráadásul, a végére az aradiak még egyszer megrázták magukat, nem kímélve a vásárhelyi játékosokat, akik 47 pontos vereséget szenvedtek, és hét összecsapás után egyedüliként nyeretlenek a mezőnyben.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!