A bajnokságok mindhárom együttes számára elkezdődtek a múlt hét végén. A fiúk Kercsó Zoltán vezetésével Jászvásáron indították az évadot. Három vereség a mérleg. Lehetett volna jobb is – mondja az edző, a Râmnicu Sărat elleni összecsapást meg kellett volna nyerni, ha nem utazás után, fáradtan lépnek pályára.
A házigazda Jászvásár ellen játszották a legszínvonalasabb mérkőzést, és annak ellenére, hogy a házigazdák az ország legjobbjai közé tartoznak, sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok.
A cél a továbbjutás, ez nem lesz könnyű, hiszen az idei lebonyolítás szerint mindössze hét mérkőzést játszik minden csapat, és egy ellenféllel csak egyszer találkozik. Az sem tudható még biztosan, hogy egyáltalán hányan jutnak tovább ebből a szakaszból – mondja Kercsó Zoltán.
A Hobaj Levente edző által vezetett lánycsapat tavalyhoz hasonlóan idén is egyszerre két korosztályban szerepel, azaz az U14-es és az U15-ös mezőnyben. Szinte kivétel nélkül ugyanazok a játékosok küzdenek mindkét bajnokságban.
A tavalyi országos 4. hely után idén is a legjobb nyolc közé jutás a cél mindkét korosztályban. Ezt azonban megnehezíti, hogy ugyanazon a hétvégén mindkét bajnokságban játszaniuk kell.
Így volt most is. Pénteken Târgoviștén játszottak az U15-ös bajnokságban, szombaton és vasárnap pedig Ploiești-en a fiatalabbak között. Nem a várt eredmények születtek, de Hobaj Levente bízik abban, hogy jönnek majd a győzelmek is, és sikerül elérni a kitűzött célokat.
U15-ös korosztály, fiúk: Gyergyói ISK–CSM Râmnicu Sărat 47–50, SK Otopeni–Gyergyó 77–23, Jászvásári Sto-Mart–Gyergyó 68–53.
U15-ös korosztály, lányok: Csíkszeredai VSK–Gyergyói ISK 57–27, ISK Târgoviște–Gyergyó 43–52, Gyergyó–Bukaresti Olimpia 26–103.
U14-es korosztály, lányok: Sepsiszentgyörgyi ISK–Gyergyói ISK 52–46, Gyergyó–Nicolae Iorga Ploiești 48–61.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!