Másfél héten belül harmadszor mérkőzött meg egymással a két együttes a szezonkezdeten. A Román Kupa első körében a vásárhelyiek két fölényes győzelemmel búcsúztatták a Duna-partiakat.
A szombati bajnoki összecsapáson viszont sokkal szorosabb volt a küzdelem, a VSK pedig megdolgozott az újabb sikerért a Ligeti Sportcsarnokban.
Az első két negyed után még úgy tűnt, ismét magabiztosan nyernek George Trif vezetőedző tanítványai, akik 12 pontos előnyt dolgoztak ki. Csakhogy szünet után felerősödött a vendégek játéka, a harmadik negyedben 33 pontig jutottak, és ezzel visszajöttek a meccsbe.
Aztán a végjátékban a Phoenix kiállítás miatt két alapembere, Miller és Dukity nélkül maradt,
a vásárhelyiek pedig ezt kihasználva a legeredményesebb Martinic, illetve Kalve és Sánta kosaraival eldöntötték a mérkőzést.
A sikeres bajnoki rajt után a marosvásárhelyi csapat a következő hét végi második fordulóban szintén hazai pályán játszik, vélhetően szombaton a Máramarosszigeti VSK-t fogadja.
Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, C értékcsoport, 1. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Galaci Phoenix 93–88 (26–17, 23–20, 24–33, 20–18).
VSK: Martinic 26 (4x3), Kalve 24 (1x3), Sánta 17, Engi 16 (2x3), Borșa 8, Bölöni 2. Játszott még: Crawford, Kilyén.
Phoenix: Perovic 25 (2x3), Corpodean 23 (5x3), Miller 21, Voinescu 9 (1x3), Dukity 3 (1x3), Vlad 5 (1x3), Stan 2.
További eredmények:
Zsilvásárhelyi ACS–Csíkszeredai VSK 74–51
Bukaresti Rapid–CSM Focșani 69–78,
Máramarosszigeti VSK–Kolozsvári Universitatea 101–62.
A Bukaresti Agronomia–Bukaresti Aurel Vlaicu mérkőzést hétfőn játsszák.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!