A hazai pályán játszó vásárhelyiek több mint kétszer annyi pontot szereztek, mint a sereghajtó ellenfelük. A VSK az elején még kisebb hátrányban játszott, de aztán átvette az irányítást, a második tíz percben pedig negyven 40 pontig jutott. A nagyszünet után tovább nyílt az olló a két csapat között, a házigazdák nem kegyelmeztek a jászvásáriaknak, és végül 70 pontos különbséggel nyertek.
A VSK játékosai tizenöt hárompontost dobtak, ebből nyolc Engi-Rosenfeld Dávid nevéhez fűződik, aki a csapat legeredményesebbje volt, a csapatkapitány Sánta Szabolcs pedig dupla-duplát (20 pont, 10 lepettanó) ért el. A keretből három meghatározó kosaras is hiányzott, Goran Martinic, Vladislav Solopa és Bölöni Tamás, utóbbi térdműtét miatt több hónapig nem játszhat.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!